Emelkedéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

A világgazdasági kilátásokat övező derűlátás jegyében emelkedéssel zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei pénteken, dacára a kínai és japán belpolitikai események bizonytalanságainak és az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve következő elnökével kapcsolatos találgatásoknak.A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 0,38 százalékkal, 550,68 pontra, a tízéves rekord közelébe emelkedett.

    
Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója a 14. egymást követő napon tudott emelkedni, ilyen hosszú egybefüggő szakaszra az 1960-as évek eleje óta nem volt példa.

A Nikkei 0,04 százalékkal, 21 457,64 pontra, a szélesebb körű Topix-index pedig 0,03 százalékkal, 1730,64 pontra nőtt. A Nikkei záróértéke 1996 októbere, a Topixé pedig 2007 júliusa óta nem volt ilyen magas.
    

A szerény napi növekedést az indokolja, hogy gyakorlatilag egyensúly alakult ki a piac túlfűtöttségétől tartó eladók, illetve a jen dollárhoz viszonyított árfolyamának gyengülésére és a vasárnapi parlamenti választásokon a kormányzó koalíció győzelmére játszó vevők között. A külföldi befektetők szeptemberben kezdtek gyors ütemben japán részvényeket vásárolni, miután a közvélemény-kutatások az Abenomics néven ismert, piacbarát politikát folytató kormánypártok győzelmét jelezték előre.
    

Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 0,18 százalékos pluszban, 5907,00 ponton, a dél-koreai Kospi pedig 0,67 százalékos nyereségben, 2489,44 ponton, történelmi csúcson zárt, a New York-i tőzsde nyomdokain haladva. A Dow Jones ipari átlag és az S&P 500-as mutató újra történelmi rekordot döntött a csütörtöki zárásban az új Fed-elnök körüli találgatások nyomán. Donald Trump amerikai elnök csütörtökön tárgyalt Janet Yellennel, akinek mandátuma februárban jár le. Trump még azelőtt bejelenti, hogy az öt jelölt közül kit javasol a Fed élére, mielőtt november 3-án ázsiai körútra indul. A legfrissebb hírek szerint Jerome Powell, a Fed kormányzótanácsának jelenlegi tagja az esélyes, ami a jelenlegi monetáris politika folytatását vetíti előre.
   

Enyhén emelkedtek a kínai tőzsdeindexek, de múlt péntekhez képest veszítettek értékükből a kínai gazdaság lendületvesztését tükröző adatok nyomán. Rontotta a befektetők hangulatát az is, hogy a jegybankelnök eszközbuborékok veszélyére figyelmeztetett. A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite (SSEC) 0,25 százalékkal, 3378,65 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,44 százalékkal, 11 238,88 pontra emelkedett, de a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe 0,11 százalékkal, 3926,85 pontra esett.
    

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 1,17 százalékos pluszban, 28 487,24 ponton zárt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com