Emelkedést vár a tőzsdén az elemző

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte, hogy új csúcsra törhet a BUX index. Felidézte, hogy a hazai részvényindex történelmi maximuma 44 407 pontnál található, a következő napokban megpróbálkozhat az áttörésével a mutató.

   

A szakértő szerint a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni az OTP mozgására, 15 000 forintnál húzódik a nemrég beállított csúcs.

Hozzátette azt is, hogy a JPMorgan 17 000 forintról 17 500 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, a bankház ajánlása továbbra is felülsúlyozás. A Mol árfolyamában 2800 forintnál található támasz, és 2900-2920 forint között ellenállási zóna.
    

A Richter ismét lefelé fordult, az elemző szerint az 5800 forintnál található támaszra érdemes most figyelni. Jelezte azt is, hogy a társaság folytatta sajátrészvény-vásárlásait, a bejelentések szerint csütörtökön és pénteken 5-5 ezer darab részvényt vásároltak, az átlagár 5908 és 5855 forint volt. A Magyar Telekom esetében nem történt érdemi változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyammozgását - közölte kommentárjában Varga Zoltán.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,43 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 44 207,50 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt. A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2872 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,13 százalékkal 14 900 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 440 forintra emelkedett, forgalma 189,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,10 százalékkal 5830 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com