Emelkedést vár az elemző a BÉT-en pénteken

Az elmúlt napok esése után emelkedést vár a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.BÉTRövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: megnyugvást lát az európai piacokon, a részvényindexek 1,5 százalék körüli pluszban nyithatnak. A magyar piacon is kedvező hangulatot, emelkedést vár a szakértő. Befolyásolhatja a pénteki kereskedést az Egyesült Államokból érkező szeptemberi beszerzésimenedzser-index - tette hozzá.

Az elemző elmondta: az elmúlt napokban az autószektort érintette leginkább az esés, de az eladói nyomás a részvénypiac egészére kiterjedt. Vélekedése szerint most már a befektetők próbálják "betámasztani" az árfolyamokat, az optimista hangulattal felfelé indulni a fontos technikai szintekről, ami segítheti a magyar piacot is a kereskedésben.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 76,46 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 20 610,76 ponton zárt csütörtökön. A Mol 210 forinttal, 1,72 százalékkal 12 015 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,76 százalékkal 5317 forintra erősödött, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,26 százalékkal 380 forintra nőtt, forgalma 291,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 36 forinttal, 0,80 százalékkal 4446 forintra esett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com