Emelkedést várnak az elemzők a tőzsdén

Emelkedésre számítanak szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők.Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében azt írta, a keddi pozitív fordulat után, amelyben szerepet játszottak az MNB bejelentései és a nemzetközi befektetői hangulat is, szerdán nyitáskor is emelkedésre lehet számítani a budapesti tőzsdepiaci kereskedésben.

    
A vezető részvények közül az OTP komoly napon belüli fordulatot mutatott kedden, a bankpapírnál szerdán is folytatódhat a pozitív korrekció, ára a 10 200 forintos szint irányába indulhat el - fogalmazott az elemző.

A szakember a Mol esetében is optimista, amennyiben az olajpapírnak sikerül átlépnie a 2 900 forintos szintet, további emelkedés jöhet szerinte.


A Richter hétfőn megérintette az 5 000 forintos támaszt, majd ott fordulat jött, az emelkedés folytatódhat, és a papír árfolyama hamarosan elérheti az 5 300 forintos ellenállást - vélekedett Varga Zoltán, aki szerint a Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 400-415 forintos sávban mozoghat. Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint is folytatódhat a pozitív hangulat a magyar piacon, a határidős indexek is enyhén pozitív nyitást jeleznek előre. A vezető részvények közül a Mol részvényeket érdemes figyleni szerinte, az OTP iránya bizonytalan, a 10 000 forintos szint környékén mozoghat.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,99 pontos, 0,81 százalékos emelkedéssel, 36 110,89 ponton zárt kedden. A Mol 44 forinttal, 1,55 százalékkal, 2890 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,71 százalékkal, 9965 forintra nőtt, forgalmuk 9,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal, 408 forintra csökkent, forgalma 125,0 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,99 százalékkal, 5100 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3559,42 ponton zárt kedden, ez 48,10 pontos, 1,33 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com