Emelkedett a BÉT forgalma novemberben

Novemberben 348,4 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali részvénypiacán, ami jelentősen meghaladta mind az előző hónapban elért 234,6 milliárd forintot, mind a múlt év novemberi 297,8 milliárd forintos forgalmat - közölte a BÉT hétfőn az MTI-vel.A napi átlagforgalom 17,4 milliárd forint volt, ami másfélszerese az októberben elért egy napra jutó kereskedési értéknek (11,3 milliárd forint), és jelentősen meghaladta az előző év azonos időszakában mért 14,2 milliárd forintos napi átlagforgalmat is.  

    
A közlemény szerint novemberben alapvetően támogató volt a nemzetközi piaci hangulat, így a BÉT részvényindexe, a BUX 37 155 pontról újra 40 ezer pont fölé, 40 109 pontig emelkedett. A vezető részvények erősödtek az előző hónaphoz képest, a legnagyobb mértékben, 15,1 százalékkal a Magyar Telekom részvényeinek az árfolyama emelkedett 13,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvényei 11,1 százalékot drágultak 200,8 milliárd forintos forgalom mellett. A bankpapírnál arra is felhívták a figyelmet, hogy az OTP-től nagyon erős évet vár a piac, ugyanis Csányi Sándor a társaság elnök-vezérigazgatója már több fórumon is előrevetítette az egymilliárd eurós éves nyereség lehetőségét.
    

A Mol részvényárfolyama 5,3 százalékkal emelkedett 53,5 milliárd forintos forgalomban, míg a Richternél 5,5 százalékos volt az erősödés 42,5 milliárd forintos forgalom mellett. A kisebb forgalmú papírok közül ezúttal is a 4iG informatikai cégre figyeltek leginkább a befektetők, ezt támasztja alá, hogy a részvény ára novemberben 78 százalékkal, 2100 forintra emelkedett, 15 milliárd forint feletti forgalom mellett.
    

A befektetési szolgáltatók rangsorában ezúttal a Wood & Company került az élre 177,3 milliárd forintos duplikált forgalommal, a Concorde Értékpapír végzett a második helyen 170,8 milliárd forintos forgalommal, a  harmadik legnagyobb forgalmat, 92,6 milliárd forintot az Erste Befektetési Zrt. érte el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com