Emelkedett a Gazdasági Versenyhivatal által kiszabott bírságösszeg

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki 97 vállalkozásra tavaly, idén a kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege már augusztusban meghaladta a 2 milliárd forintot - közölte a nemzeti versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel.A GVH felidézte: 2023. szeptember 1-jén a cégekkel szemben kiszabható bírság maximális összege az előző évi nettó árbevétel 10 százalékáról a 13 százalékára emelkedett. A GVH Versenytanácsa azóta több ügyben is kiszabott bírságot, amelyek közül három ügyben már a magasabb, 13 százalékos maximális bírságplafont alkalmazta. Az így kiszabott bírságok összege megközelítette a 700 millió forintot.


Egy illegális e-cigaretta forgalmazó cégre, valamint egy online lámpakereskedő-áruházra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt szabott ki a GVH maximális bírságot. A harmadik ügyben, egy utóvizsgálatban a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra pedig az utóvizsgálatok között rekordösszegű bírságot rótt ki a GVH, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a hatóság által korábban előírt kötelezettségeit - ismertették.


Az egyes ügyekben kiszabható maximális bírság 2024. augusztus 1-től ismét emelkedett, 13-ról már 15 százalékra. Így egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15 százalékával is felelhet egy súlyosabb jogsértés esetén - hívta fel a figyelmet a GVH. A versenyhatóság kiemelte: elsődleges célja nem a bírságolás, számos együttműködési lehetőséget kínálnak a vállalkozásoknak, aktív együttműködéssel az eljárások során is mérsékelhető a bírság összege.


Tájékoztató anyagokkal is segítik a vállalkozásokat, hogy megelőzhető legyen egy-egy jogsértő magatartás. A GVH célja a fogyasztók hatékony védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások aktív támogatása - hangsúlyozta közleményében a versenyhivatal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com