Emelte idei és jövő évi GDP-növekedési előrejelzését a Takarékbank

A Takarékbank 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei, és 3,5 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi GDP növekedési előrejelzését a gazdaság év eleji lendülete, a vártnál gyorsabb bérkiáramlás, a családvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke beáramlás hatására - közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.A prognózis szerint az idei évre tervezett 1,8 százalékos GDP-arányos államháztartási deficitcél a családvédelmi intézkedések ellenére is teljesülhet, sőt a deficit tavalyhoz hasonlóan ismét elmaradhat a tervezettől.

    
A bank szerint az államadósság GDP-arányos mértéke az Eximbankkal együtt számolva 2019-ben 68 százalék alá, jövőre pedig 64 százalék közelébe csökkenhet a múlt év végi 70,8 százalékról. Az uniós projektek teljesülést követő elszámolása miatt a következő években jelentős többlet keletkezhet a pénzforgalmi egyenlegben, ami lehetővé teheti az adósság nominális csökkentését is - vélekedtek a Takarékbank elemzői.
    

A beruházási dinamika a pénzintézet szerint lassulhat a magas bázis és a kapacitáskorlátok miatt, azonban továbbra is kétszámjegyű marad. A beruházásokat idén elsősorban a lakásátadási hullám felfutása fogja vezetni, de továbbra is igen erős a beruházási tevékenység az iroda, kereskedelmi, ipari, logisztikai, szálláshely szolgáltatási területen - jegyezték meg a közleményben.
    

A Takarékbank elemzése felhívta a figyelmet, hogy az európai konjunktúra egyre gyorsabban romlik, azaz a magyar gazdaság külső környezete egyre kevésbé támogató jellegű. A külső környezet romlása kockázatot jelent a növekedésre nézve, emellett a jelentős csapadékhiány érdemben ronthatja a mezőgazdaság kilátásait.
    

A bank arra számít, hogy az export idén 6,4 százalékkal, az import pedig 7 százalékkal növekszik. Az infláció az év közepére újra 3 százalék közelébe kerülhet, így a pénzintézet éves átlagban 3,4 százalékra emelte az inflációs várakozását idén a tavalyi 2,8 százalék után. Az idei év végére a forint visszaerősödhet; az euró a 315 forintos szint közelébe kerülhet, ezt követően pedig a korábbi időszakot jellemző 310-315-ös sávban mozoghat. Magyarázatként hozzáfűzték: a forint erősödését az is támogathatja, hogy a viszonylag magas GDP-növekedésre tekintettel a nagy hitelminősítők a következő években tovább javíthatják Magyarország adósosztályzatait.
   

A munkanélküliségi ráta idén 3,3 százalék közelébe kerülhet a tavalyi 3,7 százalékról, azaz még feszesebbé válik a magyar munkaerő-piac. A pénzintézet várakozásai szerint idén 9,6 százalékkal nőhetnek a bérek a minimálbérek és a garantált bérminimum 8 százalékos növelése, valamint az egyre fokozódó szakember hiány miatt. Ez a várt 3,4 százalékos inflációval 6 százalékot kissé meghaladó reálbér növekedést eredményezhet, így 2013-tól 2019 végéig már összesen mintegy 51 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com