Energia21 Kezdeményezés: az atomenergia nélkül nem érjük el a párizsi klímacélokat

Az Energia21 Kezdeményezés harmadik alkalommal ülésezett, ezúttal az atomenergia ügye került az ismert közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek tárgyalásának középpontjába. Palkovics László professzor, az E21 kezdeményezője felvezető gondolataiban azt hangsúlyozta, hogy az atomenergia továbbra is a zöld jövő záloga - tájékoztatta a szervezet csütörtökön az MTI-t.Az E21 Kezdeményezés tagjai az atomenergia terén is ajánlásokat fogadtak el, amit 3+1 pontban fogalmaztak meg, melyek első és egyik legfontosabb üzenete, hogy a párizsi klímacélok teljesítése jelen pillanatban csak atomenergiával képzelhető el.

Az E21 ülésén részt vett Kőrösi Csaba, az ENSZ Közgyűlésének korábbi elnöke is. Az ülésen az E21 tagjai sorából a szakterületükön elismert szakemberek osztották meg tudásokat és véleményüket az atomenergiáról - közölték.
    

Az ülésen E21 tagjai közül előadást tartott Fichtinger Gyula hőfizikus mérnök, az Országos Atomenergia Hivatal korábbi főigazgatója; Horváth Ákos, a HUN-REN Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója, valamint Szabó Gábor fizikus, a szegedi ELI-ALPS Lézeres Kutatóintézet igazgatója is. Az E21 által elfogadott ajánlások első pontja, hogy a párizsi klímacélok nem érhetők el atomenergia nélkül.


Továbbá a biztonságnak minden más szemponttal szemben elsőbbsége van az atomenergia alkalmazása során - közölték. A biztonságos üzemeltetés garanciája a társadalom minden szegmensét elérő tudásátadás, a hiteles tájékoztatás, valamint a széles oktatási, képzési és kutatási bázis fenntartása. Harmadik ajánlásukban a kisméretű moduláris reaktor (SMR, Small Modular Reactor) technológia hazai alkalmazásának vizsgálata esetén alapos, körültekintő szabályozási, gazdasági, társadalmi szempontok együttes figyelembevételét javasolják.
   

"Elismerjük a nukleáris hulladék feldolgozásának és elhelyezésének segítését célzó hazai kutatásokat és javasoljuk a kutatási munka folytatásának támogatását minden eszközzel" - írták. Az Energia21 Kezdeményezés 2023 végén indult el közéleti, tudományos és gazdasági szakemberek részvételével, azzal a céllal, hogy Magyarország zöldátállását segítse.
    

Az E21 tudományos, szakmai és civil rendezvényeket, többek között országos zöldenergia-roadshow-t is indított, hogy tudatosítsa, népszerűsítse és előmozdítsa a zöldátállást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com