Energiahivatal: magyar-szerb konzultáció a megújuló energiáról és az energiahatékonyságról

A megújuló energiával és az energiahatékonysággal összefüggő tapasztalatokról egyeztetett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a szerb Bányászati és Energetikai Minisztérium államtitkáraival - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.Az online találkozón Tóth Tamás, a MEKH általános elnökhelyettese Jovanka Atanackovic és Zoran Lakicevic államtitkárnak ismertette, hogy a megújulók területén Magyarországon gyors ütemű fejlődés látható, hiszen az összes napelem-kapacitás mára elérte a 2000 megawattot (MW), és szinte az egész országban folyamatosan épülnek az új naperőművek, így Magyarország korábban is elérheti a 2030-ra célként kitűzött 6500 MW naperőművi kapacitást.

    
A 2019. május 1-től kizárólagosan használt új támogatási forma, a megújuló energiaforrásból előállított villamos energia támogatására szolgáló METÁR pályázatok eredményeiről Tóth Tamás elmondta, hogy már az első aukció is jelentős áresést hozott, ekkor még maximum 20 megawattos erőművekre lehetett pályázni. A második tenderen már 50 megawatt volt a felső korlát, ami további áresést hozott.
    

Az energiahivatal elnökhelyettese közölte, a második METÁR-tenderen a legtöbb pályázó már a piacon elérhető villamosenergia-árhoz hasonló árat kínált. A második pályázaton támogatott beruházások segítségével évente 343 GWh villamosenergia előállítása valósulhat meg megújuló forrásból. A konzultáció aktualitását az adta, hogy a szerb törvényhozás április 21-én fogadta el a megújuló energiaforrásokról és az energiahatékonyságról szóló új törvényt az európai uniós jogharmonizációt szolgáló energetikai törvénycsomag részeként, így a végrehajtási rendeletek előkészítésénél fontos támpontként tekintenek a magyar tapasztalatokra. Szerbia 2040-re 40 százalékos megújuló energia részesedést tervez elérni a teljes energiafogyasztásban, amit 2050-ig 50 százalékra növelnének - olvasható a MEKH közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com