Energiahivatal: sikeresen elindult a közép-európai régió villamosenergia-piacainak összekapcsolása

Sikeresen elindult a tágabb közép-európai (Core) régió villamosenergia-piacainak összekapcsolása, ami hozzájárul a határkeresztező kereskedési lehetőségek bővüléséhez, a regionális árak kiegyenlítődéséhez és az ellátásbiztonság erősítéséhez - emelte ki Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az Energiaszabályozók Európai Uniós Együttműködési Ügynökségének (ACER) igazgatósági ülésén a hivatal pénteki közleménye szerint.A Core régió magában foglalja Ausztriát, Belgiumot, Horvátországot, Csehországot, Franciaországot, Németországot, Magyarországot, Luxemburgot, Hollandiát, Lengyelországot, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát. A piac-összekapcsolási projekt Magyarország minden uniós határán bevezeti a másnapi időtávú, áramlásalapú kapacitásszámítási módszerre épülő kapacitásfelosztást.
    

Ságvári Pál hangsúlyozta, hogy magyar oldalról a Mavir Zrt. és a HUPX Zrt. mellett a MEKH, mint nemzeti szabályozó hatóság is aktívan részt vett a piacösszekapcsolás éles indulását lehetővé tevő munkában. Hozzátette, hogy a projekt indulásával az európai uniós villamosenergia-piacok összekapcsolása még nem ért a végéhez. A hivatal elnökhelyettese a további fontos feladtok közé sorolta az összehangolt, áramlásalapú kapacitásszámítási modell bevezetését a hosszabb időtávú és napon belüli kapacitások esetében, valamint az európai uniós kiegyenlítő-szabályozási energiapiacok fokozatos integrációját is.
    

A közlemény szerint Ságvári Pál elmondta, hogy a MEKH a hatékony piacintegrációs projektek megvalósításán túl a piacfelügyelet megerősítésében is támogatja az ACER munkáját. Bejelentette, hogy a MEKH - működése során először - nemzeti szakértő munkatársat is delegál az ACER-hez, aki az energiapiaci visszaélések felderítésében segítheti a szervezetet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com