Energiahivatal: valamennyi ágazatban jelentősen csökkent a hátralékosok száma és tartozása

A rezsicsökkentés óta 54 százalékkal csökkent a hátralékos fogyasztók száma, a lakosság össztartozása 59 százalékkal, a nem lakossági össztartozás pedig 62 százalékkal lett kevesebb a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) friss adatai szerint.A MEKH csütörtöki közleménye szerint a rezsitörvény elfogadásával 2013-ban csökkent az áram-, a földgáz-, a távhő- és a víziközmű-szolgáltatás lakossági ára, összességében 25 százalékkal. Mivel ezeket az árakat azóta is sikerült tartani, európai összehasonlításban a magyar fogyasztók ma is a legkedvezőbb árat fizetik az áramért és a gázért. Ennek eredményeként a lakossági és nem lakossági közműtartozások összege jelentősen csökkent, ahogy a tartozást felhalmozók száma is.

    
Földgázszámlája kiegyenlítésével több mint 650 ezer lakossági fogyasztó volt késedelemben 2013 végén, mára ez a szám csaknem megfeleződött. A földgázszolgáltatók saját könyvelésében szereplő lakossági kintlévőség 26 milliárd forint volt 2013 végén, ma 7,8 milliárd. Ezek a tendenciák a villamosenergia- és a távhőszektorban is megfigyelhetők - jelezte a MEKH.
   

Csaknem 1,4 millió lakossági fogyasztó esett késedelembe a villamosenergia-számla kifizetésével 2013 végére, tavaly év végére azonban ez a szám kevesebb mint a felére, 660 ezerre csökkent. A lakossági szolgáltatók által nyilvántartott tartozás összege is a felére esett, 27-ről 13 milliárd forintra. A nem lakossági fogyasztók tartozása még nagyobb arányban, közel 55 százalékkal csökkent, 18,5 milliárdról 8,3 milliárd forintra.
   

A távhőszektorban a lakossági hátralékosok száma 167 ezerről 150 ezerre mérséklődött, az általuk felhalmozott tartozás azonban közel a felére csökkent, 14,5 milliárdról 8,1 milliárdra. A nem lakossági hátralékosok száma 12,4 ezerről 8 ezerre csökkent, az össztartozásuk pedig 55 százalékkal lett alacsonyabb, 4,2 milliárd helyett 1,9 milliárd forint - közölte a MEKH.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com