Energiaügyi Minisztérium: az áramtermelésben is jobban hasznosulhat a földhő

Magyarországon 12 milliárd forintos keretösszegű kiírás ösztönzi a geotermikus energiára alapozott villamosenergia- és hőtermelő rendszerek kialakítását. A programcsomag második földhőpályázatának tervezete 2025. augusztus 18-ig véleményezhető a pályázati honlapon - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).A Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiség segíti a geotermia térnyerését, amely így a kormányzati törekvéseknek megfelelően a hazai zöldgazdaság húzóágazatává válhat.

A minisztérium közölte: a tavaly elkészült Nemzeti Földhő Hasznosítási Koncepció összegzése szerint 2017 óta a 2,7 megawatt (MW) elektromos és 10 megawatt beépített hőkapacitással rendelkező turai kiserőmű képviseli hazánkban a geotermikus áramtermelést.

A földhő előnye, hogy az időjárástól függetlenül képes megújuló alapon folyamatos termelésre, hátránya pedig a magas geológiai kockázat és a jelentős beruházási költség. Az új támogatási lehetőség a pénzügyi megtérülés biztosításához hozzájárulva bátoríthatja további fejlesztésekre a hazai vállalkozásokat.

Ismertették: az újonnan megjelent kiírás 12 milliárd forinttal segítheti hálózatra kapcsolódó, geotermális alapú hő- és villamosenergia termelő rendszerek kialakítását meglévő termelő és visszasajtoló kútra alapozva. A keretösszeg akár teljes egészében egyetlen fejlesztés megvalósítására fordítható. Beruházási helyszínként Budapest kivételével az ország bármely területe szóba jöhet. A nyertes projektet a megkezdésétől számított három éven belül be kell fejezni.

A közelmúltban látott napvilágot a Jedlik-program másik földhős felhívásának tervezete is. Az augusztus 15-ig társadalmi egyeztetés alatt álló pályázat összesen 10 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kínál az első kútfúrások kiadásaihoz. A keretösszegből 10-20 vidéki helyszínen megvalósuló projekt kaphat legalább 40 millió, de legfeljebb 1 milliárd forint támogatást. Amennyiben a fúrás sikeresnek bizonyul, az állami hozzájárulás az összes elszámolható költség tizedét fedezheti, míg sikertelenség esetén akár a felét is. A fizikai befejezés határideje a támogatási szerződés hatálybalépésétől számított két év, de legkésőbb 2028 vége - emlékeztetett az EM.

A minisztérium jelezte azt is, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program egy harmadik eleme teszi majd elérhetővé a legnagyobb forrásmennyiséget a földhő hasznosításához iparági befektetők számára. Az előkészületben lévő pályázat 19 milliárd forint kamatmentes hitellel ösztönözheti a geotermikus hőtermelő beruházásokat, igény szerint a fúrási költségeket is átvállalva.

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programmal egyebek mellett a vállalati energiatárolók telepítését, a biogáz-biometán előállítását, a távhőrendszer zöldítését, hatékonyságjavítását ösztönzi. A programcsomag legfontosabb hatásaként csökkenti a hazai cégek rezsikiadásait, ezzel erősítve versenyhelyzetüket - jegyezte meg közleményében az Energiaügyi Minisztérium.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com