Energiaügyi Minisztérium: január 15-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani a Napenergia plusz programban

Január 15-ig lehet támogatási kérelmet benyújtani a Napenergia plusz programban - erről beszélt az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.Steiner Attila közölte, nagy volt a túljelentkezés a projektre, melyre a januári határidőig fogadják el a támogatási kérelmeket. Több mint harmincezren végezték el az előregisztrációt, azonban a támogatási kérelmek beadásánál már volt lemorzsolódás - jegyezte meg.

Elmondta, a harmincezernél is több előregisztráló közül csak mintegy húszezer, műszaki adatokat is tartalmazó konkrét támogatási igény érkezett be. Mint mondta, a pályázatot idén január 15-én indította el a kormány és úgy tervezték, hogy 75 milliárd forintos keretösszeget tudnak rá elkülöníteni.

Kiemelte, kedvező konstrukcióról van szó, mert a beruházási összeg kétharmadát megkapja a pályázó vissza nem térítendő támogatás formájában. A program lényege az, hogy az emberek a saját házuk tetején megtermelt zöldenergiát helyben el is tudják tárolni - közölte az államtitkár.

Hozzátette, Magyarországon átlagosan az idő 18 százalékában nem süt a nap, ekkor az adott lakos a saját tárolójában elraktározott kibocsátásmentes energiát tudja felhasználni, azaz nem kell a hálózatból vételeznie a villamosenergiát.

Ez azért is előnyös, mert bár a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakosok Európában a legalacsonyabb áron jutnak hozzá a villamosenergiához, a saját maguk által megtermelt energiáért nem kell fizetniük. Ez a program így fontos rezsicsökkentő intézkedés is - mondta.

Steiner Attila arról is beszélt, több mint hatezer projektre történt meg eddig a kifizetés és több beruházás már a gyakorlatban is működik. A konstrukció főleg a nyári időszakban kedvező, ekkor szinte teljesen le is lehet válni a villamosenergia-hálózatról, de télen is termelnek a napelemek - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, a projekt egy kifejezetten állampolgároknak szóló pályázat, amelyben legfeljebb hat lakásos társasházak és családi házak pályázhatnak.

Steiner Attila a geotermikus energiára is kitért és elmondta, az országnak "jó adottságai" vannak a geotermia tekintetében. Magyarországon nem kell olyan mélyre lefúrni, hogy az ott található forró vizet vagy gőzt felszínre juttassák - ismertette.

Elmondta, a geotermiát akár energetikai, távfűtési vagy áramtermelési célra is lehet használni. Hozzátette, az országban több olyan település is van, ahol a távhő rendszereket nagyrészt vagy akár száz százalékban geotermiával látják el.

Hozzátette, Magyarország kezdeményezésére az Európai Unió (EU) energiaügyi miniszterei Brüsszelben hétfőn elfogadtak egy közös állásfoglalást a geotermikus energiával kapcsolatban. A dokumentum felkéri az Európai Bizottságot, hogy konkrét stratégiát és finanszírozási lehetőségeket vizsgáljon meg, hogyan lehetne sokkal jobban kiaknázni a geotermiában rejlő potenciált egész Európában - mondta Steiner Attila.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com