Energiaügyi Minisztérium: már több mint 70 milliárd forintra pályáztak az Energetikai otthonfelújítási programban

Meghaladta a 70 milliárd forintot a 2007 előtt épült családi házak energetikai korszerűsítését segítő programra beérkezett támogatási igények összértéke - közölte Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.Az ország bármely településén elérhető lehetőséggel élve a háztartások legalább 30 százalékkal csökkenthetik energiafelhasználásukat. Az épület külső szigetelésével, a nyílászárók cseréjével vagy a fűtési rendszer megújításával a nyertesek tovább csökkenthetik rezsijüket - emlékeztetett az EM.

A részvételi feltételek legutóbbi módosításával még többeknek érheti meg belevágni a fejlesztésekbe. Az elérhető támogatási összeg 10 millió forintra emelkedett, ennek fele vissza nem térítendő forrás. A kamatmentes hitelrész futamideje meghosszabbodott, így az alacsonyabb havi törlesztés akár az energiaszámlákban meg is térülhet.

Önerőből a maximális támogatás mellett is elegendő mintegy félmillió forint, a minimális állami hozzájárulásnál a beszálló szint mindössze 131 ezer forint. Biztosítékkal, jelzáloggal nem kell bajlódni, ahogy kezelési költséget sem kell fizetni - ismertette a minisztérium.

Az Energetikai otthonfelújítási programban biztosított összes forrás kilenctizedét vidéki házak korszerűsítésére szánják, de a lehetőség budapesti ingatlanokra is elérhető. Jól haladnak a kifizetések is: eddig több mint 6400 nyertesnek utaltak el 30 milliárd forintot. A támogatási kérelmeket jövő március végéig lehet benyújtani a lakossági MFB Pont Plusz fiókokban.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Nébih: biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák

Biztonságosan fogyaszthatók a hazai termésű almák, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan kiemelt figyelemmel és magas mintaszámmal ellenőrzik az almák növényvédőszer-maradék tartalmát.

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

http://ujhazak.com