Energiaügyi Minisztérium: tavaszi próbafúrások készítik elő a döntést az első hazai szivattyús energiatározó megépítéséről

A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában is. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának kiegyensúlyozására a nemzetközi gyakorlatban széles körben alkalmazott megoldás a szivattyús-tározós erőművek létesítése. A következő hetekben Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyékben, két lehetséges helyszínen kezdődnek kutatófúrások, amelyek a több évtizedes terv megvalósíthatóságát vizsgáló tanulmány elkészítéséhez szolgáltatnak alapvető földtani információkat - jelentette be pénteken az Energiaügyi Minisztérium (EM).A magyar gazdaság jövője a zöldenergia.

Az elmúlt időszakban óriási napenergia kapacitások létesültek hazánkban. A már több mint 6000 megawatt beépített teljesítményű rendszerek termelése úgy hangolható össze hatékonyan a mindenkori fogyasztási igényekkel, ha lehetővé tesszik a környezetkímélő módon előállított áram eltárolását későbbi felhasználásra - magyarázta közleményében az EM.
   

Világszerte bevált eszközként erre szolgálnak a szivattyús energiatározók (SZET), amelyek egy alsó és egy felső tározóból állnak. A pillanatnyi szükségleten felüli energiamennyiséggel az alsó tározóból a felsőbe szivattyúzható fel a víztömeg. Leeresztésével áramhiányos időszakban turbina és generátor hajtható meg, így olcsón és környezetbarát módon nyerhető újra villamos energia.
    

A minisztérium kiemeli: a szivattyús energiatározó élettartalma hosszú, működési költségei alacsonyak. Az üzemeltetés semmiféle károsanyag-kibocsátással nem jár. A létesítmény jó szabályozhatóságának köszönhetően megkönnyíti az időjárásfüggő kapacitások rendszerbe illesztését. A zöldenergia tárolása hozzájárul az energiafüggetlenség erősítéséhez, növeli a családok és vállalkozások ellátásának biztonságát.
   

A tervek szerint az első hazai SZET 600 megawatt beépített kapacitással jöhetne létre, 6 órás energiatermelésre lenne képes, ennyi idő alatt folyna át a víz a felső tározóból az alsóba. A medencék vizének megóvása, a felelős vízgazdálkodás érdekében a vízfelszín egy részét úszó napelemtáblákkal fednék le, amelyek a párolgást is mérséklik.
    

Az engedélyek beszerzése után tavasszal két helyszínen, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Sajóivánka és a hevesi Markaz községek térségében kezdődhetnek meg a talaj teherbíró-képességének felmérésére alkalmas kutatófúrások. Már az előkészítésnél is kiemelt szempont, hogy a teljes folyamat a lehető legkisebb környezetterheléssel járjon. A fúrási pontok mindegyikét meglévő, szükség esetén megerősítendő erdei és mezőgazdasági utakon közelítik meg a gépek. A földmintákat laborban elemzik majd, az eredményeket beépítik a szivattyús energiatározó idén elkészülő megvalósíthatósági tanulmányába. A próbafúrások jóvoltából így megfelelő műszaki-tudományos alapokon születhet döntés az energetikai szempontból indokolt fejlesztésről - részletezte az EM.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com