Enyhe csökkenés várható nyitásban

Enyhe csökkenés várható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtöki nyitásában az elemző szerint.Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte, a szerdai eladási hullám üteme lassulhat, de az enyhén negatív nemzetközi hangulat miatt kisebb mínusszal kezdődhet a kereskedés. A vezető papírok közül az OTP-nél először a 8500 forintos ellenállásra lesz érdemes figyelni, míg felfelé 8650 forintnál van az első ellenállás.




A Mol részvényével a 3000 forintnál lévő kulcsszint körül kereskedhetnek, szerdán alatta zárt, továbbra sem sikerül tartósan felette zárni. A Richternél viszont pozitívum, hogy szerdán ismét 7000 forint felett fejezte be a részvény a kereskedést, így technikailag elindulhat felfele a papír. A Magyar Telekom hírek hiányában alacsony forgalom mellett tesztelheti a 330 forintos támaszát a papír - fejtette ki az elemző.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 901,05 pontos, 2,20 százalékos csökkenéssel, 40 035,72 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 116 forinttal, 3,83 százalékkal 2914 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 2,63 százalékkal 8530 forintra esett, forgalmuk 3,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7,0 forinttal, 2,05 százalékkal 335 forintra gyengült, forgalma 88,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,49 százalékkal 7175 forintra csökkent, a részvények forgalma 913,9 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com