Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe csökkenéssel nyithat kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a BUX-index hétfőn sem tudta tartósan áttörni a 40 ezer pontos szintet. Hozzátette: az elbizonytalanodó nemzetközi befektetői hangulat miatt kedden mérsékelt csökkenés jöhet a délelőtti órákban. A vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 8330-8360 forint között húzódik fontos rövid távú támasz, a technikai kép alapján hamarosan nagyobb elmozdulás jöhet. A Mol jegyzésénél most a 2850-2860 forintos támasz-zónára érdemes figyelni.

A Richter a 7 ezer forint felett húzódó szinttel bajlódott, nem tudta áttörni, a támasz 6700 forintnál van. A Magyar Telekom árfolyama folytatta az utat lefelé, a következő potenciális támasz 324 forintnál húzódik.
    

Kitért arra: fontos kamatdöntés jön, amelyet most kiemelt befektetői figyelem kísér a forint újabb gyengülési hulláma miatt. Az előzetes konszenzus 50 bázispontos kamatemelést jelez előre, ezzel 6,4 százalékra emelkedne az alapkamat, majd csütörtökön 30 bázispontos emelés jöhet az egyhetes betéti tenderen, ezzel az egyhetes betéti kamat 7,55 százalékra módosulna.


Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint a jelenlegi helyzetben indokolt lenne nagyobb mértékben emelni a kamatokon, az alapkamatot 100 bázisponttal 6,9 százalékra, míg az egyhetes betéti kamatszintet 50 bázisponttal 7,75 százalékra. Ezzel jelezhetné a jegybank, hogy elkötelezett a forint stabilitása, és az infláció elleni küzdelem mellett. Bár a korábbi üzeneteket ezzel átírná, de a gyorsan változó, volatilis környezetben a lépés nem kezdené ki a jegybanki hitelességet - jegyezte meg.                                                                                                                                                                      
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 89,12 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 39 501,86 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,48 százalékkal 2912 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 18 forinttal, 0,21 százalékkal 8418 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3,5 forinttal, 1,06 százalékkal 328 forintra esett, forgalma 69,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 110 forinttal, 1,61 százalékkal 6960 forintra nőtt, a részvények forgalma 722,8 millió forintot ért el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com