Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Kissé negatívba fordult a nemzetközi befektetői hangulat, a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a kereskedés így mérsékelt csökkenéssel indulhat csütörtökön - írta Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában.Az elemző szerint a támaszokra érdemes figyelni csütörtökön.

A vezető részvények közül az OTP esetében 18 ezer forintnál látható támasz, a Mol grafikonján pedig a 2400 forintos szint támaszthatja a jegyzést - mutatott rá Józsa Bence. Az elemző felidézte, hogy szerdán a Richter árfolyama letörte a 30 napos mozgóátlag vonalát, így a 8500 forintnál húzódó támasz jelenthet megállót a kurzus számára. A Magyar Telekom esetében 430 forintnál van a támasz - tette hozzá.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 109,02 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 52 514,94 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 11,8 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,33 százalékkal 2408 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,14 százalékkal 18 420 forintra nőtt, forgalmuk 6,0 milliárd forintot tett ki.
    

A Magyar Telekom árfolyama 3,0 forinttal, 0,68 százalékkal 435 forintra csökkent, forgalma 42,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,59 százalékkal 8640 forintra esett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com