Enyhe csökkenéssel nyithat a tőzsde

Enyhe csökkenéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: a keddi kereskedésben "kilőtt" a hazai részvénypiac az isztambuli orosz-ukrán egyeztetésekről érkező híreknek köszönhetően, így a szerdai nyitásban elképzelhető kisebb negatív korrekció. A vezető részvények közül az OTP emelkedhet, amennyiben a következő napokban sikerül áttörnie a 13 200 forintnál lévő 30 napos mozgóátlagot, és elérhető lehet a 13 700 forintos szint.


A Mol árfolyamában 2950 forintnál, majd 3000 forintnál húzódnak a következő ellenállási szintek. A Richter is fontos szintet lépett át, a következő akadály 7700 forint közelében húzódik, itt egyértelműen lehet még emelkedési potenciál a technikai kép alapján. A Magyar Telekom továbbra is a 400-410 forintos szintek között mozog - írta.
    

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2397,40 pontos, 5,41 százalékos emelkedéssel, 46 707,52 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 31,8 milliárd forint volt. A Mol 92 forinttal, 3,28 százalékkal 2894 forintra erősödött, 6,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1170 forinttal, 9,73 százalékkal 13 200 forintra nőtt, forgalmuk 22,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forint maradt, forgalma 290,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 255 forinttal, 3,52 százalékkal 7500 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com