Enyhe csökkenést vár az elemző nyitáskor

Enyhe mínuszban indulhat a kereskedés az európai piacokon, ezért a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is csökkenésre számít a nyitáskor szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.Kocsis Márió az MTI-nek elmondta, hogy a befektetők szerdán leginkább a harmadik negyedéves magyar GDP adatra, illetve a Brexit tárgyalásokról érkező hírekre figyelnek. A vezető részvényekről megjegyezte, a Mol árfolyama leesett a 3000 forintos szintről, így 2946 forintnál lehet a következő támasz. A Richter árfolyama továbbra is az 5000-5500 forintos sávban mozog.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,19 pontos, 0,38 százalékos emelkedéssel 38 252,65 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 16,6 milliárd forint volt. A Mol 36 forinttal, 1,19 százalékkal 2978 forintra gyengült, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 300 forinttal, 2,73 százalékkal 11 300 forintra erősödtek, forgalmuk 11,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,75 százalékkal 405 forintra nőtt, forgalma 225,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 90 forinttal, 1,68 százalékkal 5260 forintra esett, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Európa 12 leggazdagabb családja

Európa 12 leggazdagabb családja

A magyar származású Soros György a 12. helyet foglalja el a listán.

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Ezekkel az állásokkal lehet a legjobban keresni 2018-ban

Öt pálya, amivel érdemes lesz szemezni itthon.

Gyenge kezdés várható Európában

Gyenge kezdés várható Európában

Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken az európai tőzsdék nyitásakor.

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

Tovább nőtt a Vas megyei TOP 100 vállalkozás nettó árbevétele

A száz legeredményesebb Vas megyei vállalkozás nettó árbevétele 2015-ben több mint 1116 milliárd forint volt, az előző évhez képest 17,6 százalékkal nőtt - olvasható a TOP 100 Vas című reprezentatív k...

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Az év végéig egyesül a Főgáz és az ENKSZ Észak-Dél Regionális Földgázszolgáltató

Év végétől valamennyi lakossági földgázfogyasztót a Főgáz szolgál ki, miután utolsó lépésként beolvadással egyesül december 30-án a Főgáz és a kizárólagos tulajdonában lévő ENKSZ Észak-Dél Regionális ...

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Varga Mihály: az ország előtt álló egyik legfőbb kihívás a versenyképesség javítása

Az ország számára az egyik legfontosabb kérdést, a legfőbb kihívást a versenyképesség javítása jelenti a következő években - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési...

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

Fazekas Sándor: javult az ország környezeti állapota

A lakossági szemlélet formálásban elért eredmények is hozzájárultak ahhoz, hogy javult az ország környezeti állapota - hangsúlyozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön az Országgyűlés...

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötték az adásvételi szerződést a Pápai Hús vevőjével

Megkötötte az adásvételi szerződést a felszámoló a Pápai Hús Csoport vagyonának értékesítésére meghirdetett pályázaton nyertes vevővel - közölte a Nemzeti Reorganizáiós Nonprofit Kft. felszámolóbiztos...

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

KSH: az építési engedélyek száma a lakásépítések erős felfutását jelzi

Az első három negyedévében 5307 új lakás épült, 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes s...

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

NGM: a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoz ki a tárca az év végéig

A Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséért koncepciót dolgoznak ki az év végéig - mondta Hornung Ágnes, az NGM pénzügyekért felelős államtitkára cs...

http://ujhazak.com