Enyhe emelkedésre számít az elemző

A szakértő az MTI-nek elmondta: a Mol által éjfélkor közölt harmadik negyedéves gyorsjelentés hatására a cég emelte idei cash-flow várakozását, amire vélhetően pozitívan reagálnak majd a piaci szereplők.A Mol-csoport harmadik negyedéves eredménye ugyanis felülmúlta az elemzői várakozásokat, első kilenc hónapos teljesítménye alapján pedig 2,2 milliárd dollárra emelte a 2016-os évre kitűzött tiszta, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) célját. A többi vezető részvényről kiemelte: a Richter árfolyamánál kérdéses, hogy a papír mozgására mennyire lesz hatással az amerikai gyógyszerszektorban csütörtök este bekövetkezett nagymértékű esés. Az OTP árfolyama vélhetően a csütörtöki árszinten mozog majd.

A Magyar Telekom esetében az elemző nem számít piacmozgató hírre, véleménye szerint irány nélküli kereskedés várható. Móró Tamás a makroadatokról kifejtette: pénteken érkeznek az európai beszerzésimenedzser-index adatok, amelyek révén a befektetők az európai konjunktúra alakulásáról kaphatnak képet, illetve délután teszik majd közzé az amerikai munkaerő piaci adatot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt. A Mol 15 forinttal, 0,08 százalékkal 18 310 forintra gyengült, 2,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 132 forinttal, 1,71 százalékkal 7871 forintra erősödtek, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,30 százalékkal 467 forintra nőtt, forgalma 163,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 123 forinttal, 2,08 százalékkal 6048 forintra emelkedett, forgalmuk 2,8 milliárd forintot ért el.
Forrás: mti.hu


Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com