Enyhe emelkedésre számítanak az elemzők

Enyhe emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.Rövid Szabolcs, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta: a kereskedést továbbra is enyhe optimista hangulat jellemzi. A vezető részvényekről megjegyezte, hogy a Mol pénteken is pozitív képet mutat, az OTP árfolyama pedig csütörtökön csúcs közelében mozgott, az elemző szerint azonban még kérdéses, hogy a befektetők a profitrealizálás irányába mozdulnak-e el vagy arra törekszenek majd, hogy a bankpapír meghaladja korábbi történelmi csúcsát.

    
A várható makroadatoknál példaként említette az euróövezeti inflációs számokat és a délután érkező amerikai munkanélküliségi statisztikákat. Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője kommentárjában kifejtette: jelentős magyarországi hír hiányában a nemzetközi trendeket követheti a BUX-index a nyitásban.
   

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,60 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 39 850 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt. A Mol 16 forinttal, 0,53 százalékkal 3062 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 120 forinttal, 1,11 százalékkal 10 960 forintra nőtt, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.


Az OTP 10 980 forintos történelmi csúcsától mindössze 20 forinttal elmaradva fejezte be a kereskedést. A Magyar Telekom árfolyama 6,50 forinttal, 1,41 százalékkal 466,50 forintra emelkedett, forgalma 804,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 35 forinttal, 0,52 százalékkal 6670 forintra csökkent, forgalmuk 1,7 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com