Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a kedvező nemzetközi befektetői hangulat miatt folytatódhat az emelkedés nyitáskor. A vezető részvények közül az OTP következő fontosabb támasza 13 500 forintnál van. A Mol jegyzése esetében továbbra is a 2200 forintos szint lehet meghatározó. A Richter sikeresen áttörte a 8425 forintos ellenállást, a következő megálló 8570 forintnál található. A Magyar Telekom részvénye egyre közelebb csúszik a 389-390 forintos támaszhoz, ami várhatóan megállíthatja a korrekciós hullámot - írta.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 210,05 pontos, 0,48 százalékos emelkedéssel, 44 226,34 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt. A Mol 30 forinttal, 1,35 százalékkal 2260 forintra erősödött, 580,6 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,44 százalékkal 13 710 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.


A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,13 százalékkal 392,50 forintra nőtt, forgalma 60,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 115 forinttal, 1,37 százalékkal 8515 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A papír napközben 8585 forintig emelkedett, amely új történelmi csúcs.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com