Enyhe emelkedéssel kezdődhet a kereskedés

Enyhe emelkedéssel kezdődhet a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.Török Lajos az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a jó nemzetközi hangulat alapján itthon is emelkedéssel indulhat a kereskedés.

A vezető részvények közül csütörtökön az OTP ismét 10 000 forint alatt zárt, megtörve az eddigi jó tendenciát, továbbra is ez a legfontosabb szint a bank számára. A Molnak sikerült átlépnie az 1650 forintos ellenállást a következő fontos szint 1700 forintnál húzódik. A Richter közelít a 6400-6600 forintos sávtető felső ellenállása felé, ennek áttörésekor megindulhat egy komolyabb emelkedés. A Telekom pedig továbbra is a 360-370 forintos sávban maradhat - fejtette ki.

    
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 136,89 pontos, 0,41 százalékos emelkedéssel, 33 697,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. A Mol 30 forinttal, 1,83 százalékkal 1670 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 0,84 százalékkal 9995 forintra csökkent, forgalmuk 4,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,27 százalékkal 363 forintra gyengült, forgalma 121,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 80 forinttal, 1,23 százalékkal 6585 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com