Enyhe emelkedéssel nyithatnak a főbb európai részvénypiacok

Stagnáláshoz közeli, pár pontos emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvényindexek szerdán.Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 5 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 9 ponttal, a párizsi CAC-40 index 4 ponttal, a milánói FTSE MIB mutató pedig 43 ponttal emelkedhet a nyitásban. Fontosabb gazdasági adatok és mutatók nem várhatóak, így a befektetők már a csütörtököt várják, amikor is megkezdődik a legfejlettebb iparosodott országok jegybankárainak a wyomingi Jackson Hole üdülőhelyen tartott évi rendes konferenciája, ezúttal a koronavírus-járvány miatt virtuális formában.


Az értékpapírpiacok elsősorban arra kíváncsiak, hogy Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke beszél-e a monetáris politika oly nagyon várt, az inflációs stratégiára összpontosító felülvizsgálatáról.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben lefordultak a kétéves csúcsokról az indexek, mivel a felemás gazdasági adatok óvatosságra intették a befektetőket a gazdaság gyors talpra állásához fűzött reményeket illetően. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) közép-európai idő szerint reggel nyolc óra körül 0,07 százalékos mínuszban, 574,65 ponton állt.

    
Tokióban 0,11 százalékos, Sydneyben 0,77 százalékos, Szöulban pedig 0,02 százalékos mínuszban állt az irányadó mutató záráshoz közeledve. Sanghajban 1,17 százalékos, Sencsenben 1,14 százalékos, Hongkongban pedig 0,03 százalékos mínuszt mutatott a tőzsdeindex nyolc óra körül. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozog.
    

A novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,13 százalékos pluszban, 46,35 dolláron, az októberi szállítású WTI viszont 0,12 százalékos mínuszban, 43,30 dolláron forgott reggel nyolc óra körül. Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,50 százalékkal, 1918,26 dollárra csökkent, míg a decemberi szállítású aranyé 0,17 százalékkal 1926,40 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon.
    

Kedden Párizs kivételével csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek. Londonban 1,11 százalékkal, Frankfurtban 0,04 százalékkal, Milánóban 0,41 százalékkal, Madridban pedig 0,01 százalékkal esett az irányadó mutató, míg Párizsban 0,01 százalékkal emelkedett. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,32 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,06 százalékkal csökkent.
    

New Yorkban a Dow Jones ipari átlag 0,21 százalékos mínuszban, míg az S&P 500-as mutató 0,36 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,76 százalékos pluszban zárt kedden.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com