Enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Stagnálással egyenértékű enyhe emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,03 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,004 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,07 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az olajárak meredek csökkenése visszafogta a kockázatvállalási kedvet, miközben a Bank of America, a második legnagyobb amerikai bank vártnál jobb negyedéves beszámolója megerősítette azokat a várakozásokat, hogy erős lesz a gyorsjelentési szezon.


   
A nagy olajvállalatok közül a Chevron és az Exxon 1 százalék körül mínuszban forgott nyitás után, míg a Bank of America közel 1,5 százalékkal drágult. A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés. Délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,89 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,17 százalékos mínuszban, míg a frankfurti DAX-30 index 0,24 százalékos pluszban állt.
    

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1708 dollárt adtak, 0,20 százalékkal gyengült az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,02 százalékkal erősödött a dollár, 112,40 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára jelentősen csökkent, miután enyhültek a szállítások esetleges megszakadása miatti aggodalmak, és újra működni kezdtek a líbiai kikötők.
    

A legközelebbi, szeptemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,68 százalékos veszteségben, 73,31 dolláron, míg a WTI 2,32 százalékos mínuszban, 68,33 dolláron forgott. A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára augusztusi szállításra 0,03 százalékkal, 1240,90 dollárra süllyedt. Pénteken nyereségben zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,38 százalékkal, 25 019,41 pontra, az S&P 500-as mutató 0,11 százalékkal, 2801,31 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 0,03 százalékkal, 7825,98 pontra emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com