Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés

Enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy miután pénteken az amerikai piacok történelmi csúcsokon zártak, Ázsiában is mérsékelt emelkedés rajzolódik ki. Emellett a határidős indexek is kisebb emelkedést mutatnak a nap elejére, ezzel párhuzamosan az elemző a magyar tőzsdén is erre számít.

  
Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzőjének kommentárja szerint enyhén pozitív hangulatban indulhat a kereskedés hétfőn a BÉT-en, az index esetében a 41 000 pontos ellenállási szintre érdemes figyelni, amelynek áttörése esetén várható csak érdemi emelkedés. Kiemelte, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama meghatározó ellenállási szinthez ért, amely 12 400 forintnál akadályozhatja a további emelkedést, de amennyiben sikerül áttörni, a 12 700 forintos szint is elérhető lehet hamarosan.


A Mol árfolyama továbbra sem tud érdemben korrigálni, miután fontos támasz tört le 3050 forintnál, a következő meghatározó támasz 2930 forint közelében található. A Magyar Telekom árfolyama a múlt héten végére ki tudott törni a korábbi kereskedési sávjából, így a következő napokban is folytatódhat az emelkedés a 445-450 forintos tartomány felé. A Richter jegyzésében 5000 forintnál található a támasz, a fő ellenállást továbbra is az 5300 forintos szint jelenti - tette hozzá.
    

Kitért arra is, hogy a nap folyamán piacbefolyásoló jelentést tesz a OTT-ONE Nyrt., emiatt a BÉT hétfőre felfüggesztette a részvényeivel való kereskedést. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39,73 pontos, 0,10 százalékos csökkenéssel, 40 699,69 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol ára nem változott, 2960 forintot ért, 1,1 milliárd forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára nem változott, 12 400 forintot értek, forgalmuk 6,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,46 százalékkal 434 forintra csökkent, forgalma 263,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,78 százalékkal 5065 forintra esett, a részvények forgalma 733,3 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com