EP: a mezőgazdasági és a kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani

Az Európai Parlament elfogadta szerdán a 2021-2027 közötti többéves költségvetési keretre vonatkozó, nem jogalkotási állásfoglalását, amelyben hangsúlyozza, hogy a mezőgazdaság és a kohéziós politika finanszírozását legalább a jelenlegi szinten kell tartani - derül ki az uniós parlament sajtószolgálatának tájékoztatásából.A közlemény szerint az Európai Parlament állásfoglalásában vitatja az Európai Bizottság következő többéves költségvetési keretben javasolt számait. A képviselők szerint az uniós bizottság adataiból nem látszik, hogy a javasolt forráscsökkentések milyen mértékben sújtanák az európai régiókat és a mezőgazdaságból élőket. Számításaik szerint az előbbiek 10 százalékkal, az utóbbiak 15 százalékkal kevesebből gazdálkodhatnának, szemben a bizottság 5 százalékos adatával.

    
A képviselők megfelelő mértékű uniós forrásokat kívánnak biztosítani az olyan új kihívások kezelésére, mint a biztonság kérdése vagy a migráció, és a már meglévő politikai célok, köztük a regionális fejlesztések megvalósítására. A parlament emellett szeretné megháromszorozni az Erasmus+ programra szánt forrásokat, külön finanszírozná a kis- és középvállalkozásokat.


Álláspontjuk szerint a fiatalok munkanélküliségét kezelő programokra kétszer annyit, a kutatási és innovációs területre pedig legalább 50 százalékkal többet kellene költeni annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú uniós politikák elérjék a céljukat. Valamint további források szükségesek a biztonságpolitika, a migráció és a külkapcsolatok megfelelő finanszírozására is - szögezték le.
    

Az unió bevételi forrásai, az úgynevezett saját források kérdését illetően, a képviselők pozitívan fogadták a három új saját forrásra - az új vállalati adóra, a kibocsátás-kereskedelmi rendszerre, és a műanyagadóra - tett uniós bizottsági javaslatot, amelyek által csökkennének a tagállamok közvetlen hozzájárulásai.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com