Építőipari "okos állványt" fejlesztett ki a baranyai Caadex Kft.

Az összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.A bádogos és acélipari termékek gyártásával és kereskedelmével foglalkozó, magyar tulajdonú, 1994-ben alapított családi vállalat közleménye szerint a most kifejlesztett állványrendszer stabilabb, biztonságosabb és megbízhatóbb lesz a piacon jelenleg elérhető termékeknél.
    

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 321 millió forintos, vissza nem térítendő pályázati támogatásával megvalósuló fémszerkezet egyrészt statikai szempontból erősebb a jelenleg piacon elérhető termékeknél, másrészt a rajta elhelyezett elektronikus érzékelők révén képes figyelmeztetni felhasználóját, ha az összeállítás során hiba történt, vagy az állványrendszer karbantartást, felülvizsgálatot igényel.
    

A mintegy hetven embert foglalkoztató társaság az MTI érdeklődésére korábban közölte, hogy termékeinek túlnyomó részét külföldön - például Svájcban, Németországban, Ausztriában, Szlovákiában, Csehországban - értékesíti. A költségeiben a hagyományostól jelentős mértékben el nem érő új állványrendszert is a meglévő ügyfélkörüknek ajánlják majd elsőként.
    

A cég bizakodó az új építőipari eszköz térnyerését illetően, ugyanis a társaságnak nincs tudomása olyan más, hasonló fejlesztésről, melyben az Ipar 4.0 lehetőségei megjelennek az állványgyártásban és -felhasználásban - jelezték. A Caadex Kft. 2022-ben 4,96 milliárd, egy évvel korábban 4,28 milliárd forint árbevételt ért el, adózott eredménye tavaly 471 millió, 2021-ben pedig 500 millió forint volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com