Eredményesen zárulnak munkához jutást segítő programok Tolnában

Sikeresen zárul az Út a munkaerőpiacra és az Ifjúsági garancia program ez év végén Tolna vármegyében: az előbbinek köszönhetően mintegy 9 ezren, az utóbbi esetében több mint 5 ezren kaptak képzési, bérjellegű, vállalkozóvá válási vagy lakhatási támogatást az elmúlt 8 évben - tájékoztatta a Tolna Vármegyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-t.Azt írták: az Út a munkaerőpiacra elnevezésű, hátrányos helyzetű, 25 év feletti álláskeresők és az inaktívak foglalkoztathatóságának javítására, nyílt munkaerő-piaci elhelyezkedésének támogatására, valamint a közfoglalkoztatásból a versenyszférába kerülés elősegítését célzó programra 9 milliárd forint európai uniós és magyar állami forrást költöttek a vármegyében.
    

Bérjellegű támogatáshoz 5937-en, vállalkozóvá válási támogatáshoz 1670-en, képzési támogatáshoz 1256-an jutottak, a lakhatását 59 embernek segítették - tették hozzá. Jelezték, a projekt 8922 résztvevőjének 87,6 százaléka fejezte be egyéni programját, 60,9 százaléka fél évvel később támogatás igénybevétele nélkül foglalkoztatott volt.
    

A kormányhivatal a Ifjúsági garancia programról azt közölte, hogy a 25 év alatti, sem nem tanuló, sem nem dolgozó fiataloknak a munka, illetve tanulás világába történő be- vagy visszajutásának elősegítését, munkaerőpiaci helyzetük javítását célzó kezdeményezésre 5,5 milliárd forintot költöttek Tolna vármegyében. Bérjellegű támogatást 3874-en, képzési támogatást 1008, vállalkozóvá válási támogatást 321, lakhatási támogatást 50 fiatal kapott - fűzték hozzá.
    

Kitértek rá, hogy a programba 5197 embert vontak be, 84,4 százalékuk sikeresen zárta egyéni programját, 54,6 százaléka a befejezést követő mintegy fél évvel támogatás nélkül alkalmazásban állt vagy önfoglalkoztatott volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com