Erős csökkenéssel nyitottak a New York-i indexek

Meredek csökkenéssel nyitottak hétfőn a New York-i tőzsde irányadó indexei, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve váratlanul végrehajtott kamatcsökkentése nemhogy megnyugtatta volna a befektetőket, hanem felszította a recessziós félelmeket.A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 9,71 százalékos, az S&P 500-as mutató 8,14 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 6,12 százalékos mínuszban indította a kereskedést. Mivel az S&P 500-as értékének csökkenése meghaladta a 8 százalékot, nyitás után automatikusan leállt 15 percre a kereskedés, hat napon belül immár harmadik alkalommal.

   
Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőközpont, a Capital Economics vezető közgazdásza szerint a következő hónapokban jelentős áresés várható a tőzsdéken, a kérdés csak az, hogy hol éri el mélypontját.

Ahogy a koronavírus-járvány által okozott gazdasági veszteségek és piaci zavarok egyre világosabbá válnak, úgy tűnik, hogy a befektetők mind inkább tartanak attól, hogy a politikai döntéshozók kifogytak eszközeikből - vélte.  
    

A Federal Reserve után hétfőn Japán, Ausztrália és Új-Zéland központi bankjai is tovább lazították monetáris politikájukat a 2008-as pénzügyi világválság óta nem látott, összehangolt erőfeszítések keretében, de ez sem támasztotta meg a globális befektetői hangulatot. Esnek a tőzsdeindexek szerte a világban, az olaj ára több mint 10 százalékos mínuszba került, sőt a válságok idején biztos menedéknek számító arany ára is esik, miután Franciaország és Spanyolország csatlakozott Olaszországhoz a járvány kordában tartását célzó szigorú  intézkedésekkel.
   

New Yorkban és Los Angelesben elrendelték a bárok, az éttermek, a színházak és a mozik bezárását. A Nike, a Lululemon Athletica és az Under Armour bezárta minden üzletét, árfolyamuk több mint 8 százalékkal esett. A nagybankok közül a Bank of America, a JPMorgan Chase, a Goldman Sachs és a Citigroup árfolyama 14-17 százalékkal esett a nyitás előtti elektronikus kereskedésben.  
    

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken ugyancsak meredeken esnek az irányadó indexek. Hétfő délután fél háromkor a londoni FTSE-100 index 8,27 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 9,82 százalékos, a párizsi CAC-40 10,79 százalékos, az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül pedig az EuroStoxx50 10,13 százalékos mínuszban állt. Milánóban 10,84 százalékkal, Madridban pedig 11,65 százalékkal esett a vezető tőzsdeindex.
   

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1139 dollárt adtak, 0,36 százalékkal gyengült az amerikai fizetőeszköz. A jenhez képest 2,42 százalékkal gyengült a dollár, 105,34 jenen forgott. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára is zuhan.  
    

A legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 11,96 százalékos mínuszban, 29,80 dolláron, a WTI pedig 9,75 százalékos veszteségben, 28,98 dolláron forgott fél háromkor.  Pénteken még több mint 9 százalékos nyereségekben zártak a New York-i tőzsdeindexek: a Dow Jones ipari átlag 9,36 százalékkal, 23 185,62 pontra, az S&P 500-as index 9,29 százalékkal, 2711,02 pontra, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 9,35 százalékkal, 7874,88 pontra nőtt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com