Erős kezdés várható Európában

Az árfolyamindexek emelkedésével indulhat csütörtökön a tőzsdei kereskedés az európai értékpapírpiacokon.A határidős indexjegyzések és a tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján csütörtökön a főbb európai indexek, a londoni, frankfurti és a párizsi 0,3-0,7 százaléknyi emelkedése várható a tőzsdék nyitásakor. Szerdán az európai tőzsdék nagy, egy-másfél százalékos nyereséggel fejezték be a kereskedést. A piacok megelégedéssel nyugtázták az amerikai Fed keddi kamatcsökkentését azt remélve a világ többi központi bankjától, hogy követik a példáját. A kanadai jegybank ezt szerdán meg is tette és hasonló lépést várnak a befektetők az Európai Központi Banktól is a jövő héten.

A piacok 90 százalék valószínűséggel árazták be az irányadó eurókamat 10 bázispontos csökkentését.

    
Az olasz tőzsdeindex a többi európai árfolyammutatótól elmaradó mértékben emelkedett a koronavírus-fertőzés megfékezésére hozott korlátozó intézkedések miatt. Az egészségügyi cégek részvényei erősödtek. A svájci Roche Holding AG papírja több mint három százalékkal erősödött. A kínai hatóságok bejelentették, hogy a cég egyik készítményét súlyos állapotban lévő a koronavírus-fertőzöttek kezelésére alkalmazzák.
    

A német online élelmiszerkereskedelmi vállalat, a Hellofresh részvénye több mint tíz százalékkal erősödött és ezzel szerdán a Stoxx Europe 600 index legjobban teljesító papírja lett. A cég kedvező éves eredménybeszámolót tett közzé. Az utazási és üdülési ágazat részvényei gyengültek, az ágazati index több mint másfél százalékkal esett a vírusjárvány keresletcsökkentő hatása miatt.
    

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index 1,49 százalékkal, a Stoxx Europe 600 index 1,36 százalékkal zárt magasabban. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 1,44 százalékkal erősödött. Londonban 1,45 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést szerdán az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 1,19 százalékkal, a CAC-40 Párizsban 1,33 százalékkal erősödött. Madridban 1,12 százalék indexnyereséggel zárt szerdán a tőzsde, Milánóban pedig 0,91 százalék volt a nyereség.
  

Csütörtökön az ázsiai tőzsdeindexek is nagy nyereségeket értek el, miután a szerdai kereskedést az amerikai tőzsdék történetük harmadik legnagyobb indexemelkedésével, négy százalék feletti nyereséggel zárták. Az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a tokiói tőzsde egy százalékos, a sanghaji két százalékos, a hongkongi szintén két százalékos, a tajvani egy százalékos, a szöuli másfél százalékos nyereséget mutatott.
    

Az olajár csütörtökön emelkedett, az európai kereskedés kezdete előtt másfél órával a Brent nyersolaj ára 1,60 százalékkal állt magasabban a globális kereskedelemben hordónként 51,95 dolláron, a WTI ára 1,43 százalékkal 47,45 dollárra emelkedett. Az eurót 0,03 százalékkal jegyzik erősebben 1,1138 dolláron, az arany spot ára 0,15 százalékkal emelkedett unciánként 1639,49 dollárra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com