Erős pluszban nyitottak a főbb európai piacok

Az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken pénteken.Az előző két napon elszenvedett erős veszteségek után a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,67 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,28 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,02 százalékos nyereségben nyitott. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,21 százalékkal kúszott feljebb a nyitásban.

    
Az eurót 1,1591 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel kilenc órakor, napi szinten 0,02 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,41 százalékos pluszban, 81,39 dolláron, a novemberi szállítású WTI pedig 1,32 százalékos nyereségben, 71,91 dolláron forgott.
    

Ázsia és a csendes-óceáni térség legfontosabb tőzsdéin is emelkedtek az indexek az előző két nap mélyrepülése után. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,91 százalékkal 82,79 pontra nőtt. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,56 százalékos, a dél-koreai Kospi 1,51 százalékos, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 pedig 0,20 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.


A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 0,54 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 0,86 százalékos veszteségben zárt. A hongkongi Hang Seng 1,60 százalékos pluszban állt egy órával a kereskedés zárása előtt. Csütörtökön jelentősen csökkentek a főbb európai tőzsdeindexek. A londoni FTSE-100 index 1,94 százalékkal, 7006,93 pontra, a frankfurti DAX-index 1,48 százalékkal, 11 539,35 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 1,92 százalékkal, 5106,37 pontra esett.


A páneurópai mutatók közül a Stoxx Europe 600 1,98 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 2,04 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 mutató 1,74 százalékkal csökkent.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com