Erős veszteségekben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdeindexei

Erős veszteségekben zártak Ázsia és a csendes-óceáni térség irányadó tőzsdéi szerdán, az új év első kereskedési napján, miután az újabb csalódást keltő kínai gazdasági adatok még inkább csökkentették a befektetők kockázatvállalási hajlandóságát.A hangulatot jelentősen rontotta, hogy több mint két éve először csökkent a kínai feldolgozóipar teljesítménye decemberben, ami jól mutatja, hogy milyen nagy kihívásokkal szembesül a pekingi vezetés, miközben igyekszik véget vetni az Egyesült Államokkal dúló kereskedelmi háborúnak, illetve csökkenteni a gazdasági növekedés meredek lassulásának kockázatát.

    
A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,15 százalékkal, 2465,29 pontra, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index 1,25 százalékkal, 7149,27 pontra, a Sanghajban és Sencsenben jegyzett 300 legnagyobb társaság CSI-300-as indexe pedig 1,37 százalékkal, 2969,54 pontra csökkent.
    

Hongkongban az irányadó mutató, a Hang Seng 2,77 százalékos mínuszban, 25 130,35 ponton zárt. Az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 1,57 százalékkal, 5557,80 pontra, a dél-koreai Kospi pedig 1,52 százalékkal, 2010,00 pontra esett. A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 1,88 százalékkal, 468,26 pontra süllyedt.
    

A tokiói tőzsde zárva tartott szerdán is, utoljára december 28-án volt, legközelebb pedig pénteken lesz kereskedés. Nemcsak Ázsiában, hanem Európában is rosszul indult az év a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi háborúk, az amerikai kamatemelések és a politikai instabilitás miatti aggodalmak hatására.
  

A szerdán közölt, decemberre vonatkozó beszerzésimenedzser-indexek világszerte a feldolgozóipar teljesítményének gyengülését mutatták, rávilágítva a világgazdasági növekedés romló kilátásaira. A határidős tőzsdeindexek alapján 1 százalékot jóval meghaladó mínuszban indulhat a kereskedés New Yorkban is.
    

Délelőtt fél 12-kor a londoni FTSE-100 index 1,00 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,43 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,97 százalékos mínuszban állt. Madridban 1,65 százalékos, Milánóban pedig 1,90 százalékos veszteségben járt az irányadó tőzsdemutató.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com