Erősödésre számítanak az elemzők

Erősödésre számítanak a tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján az MTI-nek nyilatkozó elemzők, köszönhetően a kedvező nemzetközi hangulatnak.Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhe erősödést vár nyitáskor. A pénteki zárást - tette hozzá - a délután megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják majd.

Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője azt írta, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások híre kedvezően hatott a részvénypiacokra világszerte. A szakértő szerint a BÉT-en folytatódhat a csütörtökön kezdődött pozitív korrekció.

    
Pénteken több kibocsátó részvényeivel is felfüggesztik a kereskedést. Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt., valamint az Opus Global Nyrt. is maga kezdeményezte az intézkedést. Előbbiek részvényeivel kedden lehet újra kereskedni, míg az Opus felfüggesztése péntekre szól. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 39 547,59 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony, 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest. A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2804 forintra erősödött, 883 millió forintos forgalomban.


Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,89 százalékkal 12 520 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,69 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 217 millió forint volt. A Richter papírok 24 forinttal, 0,50 százalékkal 4780 forintra gyengültek, forgalmuk 854,8 millió forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com