Erősödéssel nyitottak a főbb európai piacok

Erősödéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken a New York-i és az ázsiai tőzsdék nyomdokain haladva.tozsdeA Brexit miatti aggodalmak enyhülésének köszönhetően a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,51 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,67 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,58 százalékos nyereségben indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,66 százalékkal emelkedett nyitásban.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj augusztusi szállításra hordónként (159 liter) 47,86 dollárba került péntek délelőtt kilenc órakor, 67 centtel, 1,42 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében.

A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára júliusi szállításra hordónként 45 centtel, 0,97 százalékkal, 46,66 dollárra nőtt. Az eurót 1,1231 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon, 0,06 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

Csütörtökön mínuszban zártak a nyugat-európai tőzsdék, de New York már emelkedéssel fejezte be a kereskedést.
A frankfurti DAX-index 0,59 százalékkal, 9550,47 pontra, a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,27 százalékkal, 5950,48 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,45 százalékkal, 4153,01 pontra süllyedt.

Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,20 százalékkal, 2824,66 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,49 százalékkal, 1265,23 pontra csökkent. New Yorkban a 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,53 százalékkal, 17 733,10 pontra, az S&P 500-as mutató 0,31 százalékkal, 2077,99 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,21 százalékkal, 4844,92 pontra emelkedett.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com