Erősödhetnek a vezető részvények

Erősödhetnek a vezető részvények a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), hosszabb távon az OTP árfolyama új történelmi csúcsot is dönthet - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.Varga Zoltán szerint a Magyar Telekom 420-430 forint között tartja az értékét, míg az OTP idővel akár 19 ezer forintig is eljuthat. A Mol és a Richter erősödése a féléves eredményektől függhet, de a szakértő ezeknél is jó esélyt lát az emelkedésre.
    

Az olajtársaság pénteken hozza nyilvánosságra féléves gyorsjelentését, míg a Richter kedden hajnalban közölte eredményeit. A gyógyszeripari vállalat minden fontos mutatóban túlteljesítette az elemzői várakozásokat. A Mol közölte az osztalékfizetés időpontját és pontos részvényenkénti mértékét. Az egy részvényre jutó bruttó osztalékot 95,02 forintban  állapították meg. Az osztalékfizetés kezdő napja augusztus 18. lesz, a 2020. évi osztalékra jogosító Mol-részvényeket utoljára augusztus 9-én lehet megvásárolni a tőzsdén.
    

A BÉT részvényindexe, a BUX 430,23 pontos, 0,89 százalékos emelkedéssel, 49 041,18 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a pénteki záráshoz képest. A Mol 6 forinttal, 0,25 százalékkal 2404 forintra gyengült, 616,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 340 forinttal, 2,08 százalékkal 16 650 forintra erősödött, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,58 százalékkal 425,50 forintra esett, forgalma 16,7 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,54 százalékkal 8345 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com