Erősödött a Ford piaci részesedése 2020-ban Magyarországon

A Ford értékesítése mintegy 20 százalékkal esett vissza Magyarországon tavaly a koronavírus-járvány hatására, a márka mégis javítani tudta részesedését az új autók piacán, teherjárművei hagyományosan erős pozíciójának köszönhetően.A Ford Magyarország szerdai online sajtótájékoztatóján ismertették: a márka 2020-ban 18 782 új személyautót és kisteherjárművet adott el Magyarországon, teljesítve a pandémia miatt módosított tervét, ezzel piaci részesedése 12,52 százalék lett.

    
Egy évvel korábban még 23 327 eladott autóról és 12 százalékos piaci részesedésről számoltak be. Az eladott darabszám 2019-ben 18 százalékkal bővült. A Datahouse adatai szerint a magyarországi újautó-piacon 2020-ban 150 072 személyautó és kisteherjármű kelt el a 2019. évi 194 109 darab után, a piac 18,5 százalékkal zsugorodott.
    

Szabó Attila regionális igazgató a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy tavaly hirdette meg a gyártó a Go Electric stratégiát, amelynek keretében 14 részben vagy teljesen elektromos modellt vezettek be az európai piacra. Beszámolt arról, hogy a pandémia miatti gyárbezárások következményeként akár 25 százalékos visszaesésre is fel voltak készülve, azonban az alternatív hajtásláncú modelljeivel a márka alkalmazkodni tudott az új piaci elvárásokhoz.
    

A Ford különösen jól teljesít a kishaszonjármű szegmensben Magyarországon, a márka részesedése jelenleg már 31,95 százalékos az előző évi 24 százalék után, ezzel a legerősebb márka. De 14,6 százalékos részesedésével Európában is piacvezető. A regionális igazgató megjegyezte, hogy jól teljesít a Ford a sportautók szegmensében is: tavaly eladott 265 autójával 40 százalékos a részesedése Magyarországon.
    

A járvány miatt nem volt szükség arra, hogy Ford márkakereskedés bezárjanak - közölte kérdésre a regionális igazgató. Szabó Attila szerint az autópiac szereplői az idén már nem számítanak a tavalyihoz hasonló sokkokra, de a 2019. évi teljesítmény megismétlése még nem reális. Minden autógyártó kevesebb járművet bocsát ki - tette hozzá. Áremelkedésre ugyanakkor számítani kell, részint a károsanyag-kibocsátási normák teljesítése miatt, és a forint árfolyamának hektikus mozgása is negatívan befolyásolja az árakat.
    

Az idén tovább erősítenek a zöld szegmensben, és új szolgáltatások bevezetésére is koncentrálnak - jelezte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com