Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon a jegybanki monetáris szigorítás megkezdésének lehetőségére.Az euró jegyzése a hétfő esti 353,77 forintról 353,43 forintra csökkent kedd reggel fél nyolcra. A dollár jegyzése 297,03 forintról 296,97 forintra, a svájci franké pedig 323,41 forintról 322,76 forintra csökkent. Pénzügyi elemzők körében kialakult konszenzus szerint kamatemelésről dönt keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elsősorban a célszintet jelentősen meghaladó infláció és a vártnál erőteljesebb gazdasági növekedés miatt.

    
A jegybank alelnöke már május közepén jelezte egy pénzügyi konferencián, hogy "az alapkamat emelésének lehetőségét már a júniusi ülésen érdemes lesz mérlegelni". Elmondta, hogy a tartósan magas infláció kockázata március óta egyértelműen megnőtt, és a gazdaság teljes újranyitásával új szakaszába léphet a monetáris politika. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem árfolyamcélt, hanem inflációs célt követ és ennek függvényében alakítja monetáris politikáját.
    

Amennyiben az MNB monetáris tanácsa kedden kamatot emel, akkor az erősödő magyar gazdasági teljesítmény függvényében elsőként lép a monetáris szigorítás útjára az Európai Unióban. A forint a kamatemelési kilátás függvényében a hét eleje óta erősödik, felfelé korrigálva az elmúlt heti nagy veszteségét. A forint hétfőről keddre virradóra szerény nyereségre tett szert a főbb devizákkal szemben, a hétfő estihez képest kedd reggelre az euróval szemben 0,1 százalékos, a svájci frankkal szemben 0,2 százalékos, a dollárral szemben pedig 0,02 százalékos nyereséget ért el. A forint kedd reggeli jegyzésén a hétfő reggeli jegyzéshez képest az euróval szemben 0,6 százalékkal, a dollárral szemben 1,0 százalékkal, a svájci frankkal szemben pedig 0,7 százalékkal állt erősebben.
    

A forint a múlt héten nagyot gyengült a főbb devizákkal szemben, ami mögött a Fed szigorítás felé hajló monetáris jelzéseinek köszönhető dollárerősödés állt. A forint a dollárral szemben az elmúlt héten több mint négy százalékot, az euróval szemben több mint két százalékot, a svájci frankkal szemben pedig több mint másfél százalékot veszített.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com