Erősödött kissé a betéti tender megemelésére a forint

Erősödött kissé a forint csütörtökön a Magyar Nemzeti Bank újabb monetáris szigorító lépésére.A Magyar Nemzeti Bank 20 bázisponttal magasabban, 4,0 százalékon hirdette meg egyhetes betéti tenderét csütörtökön. A múlt héten ugyancsak 20 bázisponttal, a megelőző két héten pedig 30 és 20, azt megelőzően kétszer 40 bázisponttal emelte a heti rendszerességgel csütörtökönként tartott egyhetes betéti tender kamatát jegybank.

Az egyhetes betéti tender leválasztását az alapkamattól a monetáris eszköztár bővítése érdekében a novemberi kamatdöntő ülésen jelentette be a jegybank.
    

Az euró jegyzése az egyhetes tender kamatának megemelése előtt 370 forint közvetlen közelében ingadozott, majd a bejelentést követően 369 forint alá esett. A dollár jegyzése 327 forint környékéről esett le 326 forintra, a svájci franké pedig 356 forintról 355 forintra. Az eurót délelőtt tizenegy órakor 369,67 forinton, a dollárt 326,95 forinton, a svájci frankot pedig 356,36 forinton jegyezték, ami az euró és a svájci frank esetében 0,1 százalékos erősödésnek felel meg a kora reggeli jegyzéshez képest, a dollárral szemben viszont 0,2 százalékos gyengülést jelent.
    

Kora délelőtti jegyzésén a forint 0,1 százalékkal áll gyengébben a hét kezdetéhez képest az euróval és a dollárral, és 0,4 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben. A forint november 23-án érte el idei leggyengébb árfolyamát az euróval és a dollárral szemben 372,13 és 330,95 forinton, a svájci frankkal szemben pedig december 24-én 357,59 forinton. Ezekhez képest csütörtök délelőtti jegyzésén a forint sorrendben 0,7 százalékkal, 1,2 százalékkal és 0,3 százalékkal állt erősebben.
    

Év eleji árfolyamához képest a forint jelenleg 1,9 százalékkal áll gyengébben az euróval, 10,1 százalékkal gyengébben a dollárral és 6,2 százalékkal gyengébben a svájci frankkal szemben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com