Erőteljesen nőtt a használt autók magánimportja

Erőteljesen nőtt a használt gépjárművek behozatala idén a magánimportot sújtó új illetéktörvény dacára, az idős kocsik behozatalának legfeljebb a szigorúbb szabályozás vagy az újautó-piac fellendülése szabhatna gátat - hívja fel a figyelmet a Das Weltauto az MTI-hez eljuttatott elemzésében.

haAz idén az első negyedév során 20 735 használt kocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 49,6 százalékkal többet, mint 2013 hasonló időszakában - ismertetik az adatokat, hozzátéve: ráadásul az importált gépjárművek csaknem 60 százaléka tíz évnél idősebb volt, és mindössze minden ötödik öt évnél fiatalabb.

A külföldről behozott használt járművekre 2014. január 1-je óta alkalmazott vagyonszerzési illeték a várakozásokkal ellentétben nem szabott gátat az autók beáramlásának és a hazai gépjárműpark további öregedésének, továbbra is érkeznek az országba a bizonytalan előéletű, rossz állapotú, idős autók - emelte ki Frank György, a Das WeltAuto megbízott márkaigazgatója, akit a közlemény idéz.

A szakember szerint az idős kocsik importjának a szabályozás további szigorítása szabhatna gátat. Javítana helyzeten az újautó-piac fellendülése is, azonban a megfelelő finanszírozási lehetőségek és a hitelfelvételi hajlam hiánya miatt a kereskedők abban még nem számítanak áttörésre - jelezte.

A forgalomba helyezési adatok szerint az idén behozott használt gépkocsik között a Volkswagen volt a legnépszerűbb (2978 autó), valamit a Ford (2187) és a BMW (2164). Sokan hoznak a határon túlról magasabb besorolású autókat, az Audi (1607) és a Mercedes (1462) is az első hat között szerepelt a listán. Luxusautók is érkeztek használtan: 38 Porschét, 5 Ferrarit, és egy-egy Aston Martint és Maseratit helyeztek forgalomba az első három hónapban Magyarországon.

A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.

MTI

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com