Erste Alapkezelő: tavaly 855,8 milliárd forintra nőtt a kezelt vagyon

Az Erste Alapkezelő által kezelt vagyon tavaly 301,7 milliárd forinttal nőtt, és elérte a 855,8 milliárd forintot - ismertette Mesterházy György, az alapkezelő vezérigazgatója a cég keddi sajtótájékoztatóján Budapesten.

Kiemelte: ezzel a teljesítménnyel az Erste Alapkezelő 2013-ban a nyilvános befektetési alapok piacán 2,2 százalékponttal 16,8 százalékra növelte a részesedését, így a második legnagyobb piaci szereplővé lépett elő.
A vezérigazgató elmondta: tavaly a társaság nyilvános alapokban kezelt vagyona 282,4 milliárd forinttal, 60 százalékkal 751,5 milliárd forintra emelkedett.

ersteMesterházy György kifejtette: az elmúlt év elején ugyan egyértelműen bizakodóak voltak az alapkezelők, de a tőkebeáramlás mennyisége és dinamikája még a legoptimistább várakozásokat is felülmúlta, hiszen tavaly decemberre történelmi csúcsot döntött az alapokban kezelt vagyon, amely elérte a 4617 milliárd forintot.
A vezérigazgató szerint az alacsony kamatkörnyezetnek köszönhetően a befektetők figyelme a befektetési alapok felé fordult, mintegy 1064 milliárd forintot helyeztek el az ügyfelek a különböző befektetési alapokban. Elmondta: az Erste Alapkezelőnél a tőkebeáramlás irányát tekintve tavaly a rövid kötvény-, az ingatlan- és a konzervatív vegyes alapok voltak a legkedveltebbek.

Kiemelte: az Erste Alapkezelő egész éves állomány-gyarapodása a teljes nyilvános piac növekedésének 22,5 százalékát tette ki. Az Erste Alapkezelő tovább erősítette pozícióját a piacon, második lett az alapkezelői rangsorban, az alapkezelő kezelt vagyona a tavalyi év egészét tekintve 54,4 százalékkal növekedett, az összvagyon pedig az utolsó negyedévben elért 81,8 milliárd forintos bővüléssel 855,8 milliárd forinton zárta az évet.

Mesterházy György az Erste Alapkezelő idei terveiről szólva elmondta: a kezelt vagyon állományának növekedése mellett 2014-ben az ügyfelek minőségi kiszolgálásának további fokozására helyezik a hangsúlyt. Kiemelte: várakozásaik szerint a piaci trendek abba az irányba mutatnak, hogy a befektetési alapok iránti érdeklődés töretlen marad.
forrás.mti

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

Nem ez lesz a kedvenc fekete péntekünk

A fekete péntek leárazásai az idei évben elmaradhatnak a korábbiaktól, de a piacvezető kereskedők készlethalmozással igyekeznek megmenteni a fekete péntek renoméját. De milyen hatással lehet ez a teljes online kereskedelemre?

http://ujhazak.com