Érvénytelenítik az át nem adott Egis-részvényeket

Érvénytelenítik december 11-i hatállyal azokat az Egis-részvényeket, amelyeket a részvényesek nem adtak át az új tulajdonos, az Arts et Techniques du Progres (ATP) részére - tette közzé a gyógyszeripari társaság a vezérigazgatói határozatot a BÉT honlapján hétfőn.

letöltésA közlemény szerint az érvénytelenített részvényeket törlik, illetve azok helyébe újakat bocsátanak ki az ATP tulajdonosa, a Servier javára.

Az Egis felkérte a Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt.-t (Keler) , hogy működjön közre a részvények részleges törlésében, valamint rábocsátással a törölt részvények helyébe lépő, azokkal megegyező darabszámú, azonos jogokat megtestesítő új törzsrészvények keletkeztetésében szintén december 11-i határidővel.

Ezek alapján a Servier az Egis valamennyi részvényének tulajdonosává válik - olvasható a határozatban. A Budapesti Értéktőzsde szabályzata értelmében a vételi jog gyakorlása az Egis részvényeinek automatikus tőzsdei kivezetését eredményezi.

Az Egis anyavállalata, a francia Servier november 18-án indította el a kiszorítási eljárást, miután a november 12-én lezárult nyilvános vételi ajánlattal 90 százalék fölé nőtt a befolyása a magyar gyógyszeripari vállalatban.

A Servier a még tulajdonába nem került részvényekért a vételi ajánlattal megegyező, 28 000 forintos ellenértéket fizet.

A kistulajdonosoknak november 18-tól 29-ig kellett részvényeiket áttranszferálni a lebonyolító KBC Securities Kelernél vezetett számlájára. A vételárat december 6-ig fizetik ki.

Az át nem utalt részvényeket érvényteleníti az Egis és újakat bocsát ki helyettük, ezeket átadja a főtulajdonosnak. Az érvénytelenített részvények ellenértéke megilleti a volt tulajdonosokat, megfizetéséről külön közleményt fog közzétenni a társaság - közölték korábban.

Az Egis részvényeire szeptember 24-én tett vételi ajánlatot a Servier csoport 100 százalékos leányvállalata, az Arts et Techniques du Progrés (ATP). Az ajánlatot megelőzően a csoport 50,91 százalékos többségi tulajdonrésszel rendelkezett az Egisben, ami az ajánlattal 96,43 százalékra nőtt.

Az Egis 1991-ben alakult részvénytársasággá. A Budapesti Értéktőzsdére 1994-ben vezették be a részvényeit, amelyeknek 51 százalékát megvásárolta a francia Servier gyógyszergyár.

A társaság több mint 130 milliárd forintos éves árbevételének 80 százaléka exportból származik. Az Egis 18 országban van jelen közvetlen képviselettel, és termékeit több mint 60 országba exportálja. Az Egis legutóbbi lezárt éves jelentése alapján Magyarországon az eladott dobozok száma szerint a harmadik, a patikai vényköteles gyógyszerek piacán pedig a negyedik legnagyobb forgalmú gyógyszergyártó. Éves árbevételének mintegy 9 százalékát, évente több mint 12 milliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre.

A cég a magyarországi gyáraiban és külföldi irodáiban csaknem négyezer munkavállalót foglalkoztat. Magyarországon két gyártóbázisa van Budapesten és egy Körmenden.

MTI

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com