Eséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A pénteki pozitív korrekció után hétfőn ismét lefelé vehetik az irányt az árfolyamok a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette, az OTP árfolyamában 10 ezer forintnál húzódik támasz, míg 11 ezer forintnál ellenállási szint.

A Mol jegyzésében 1800 forintnál található támasz és 2000 forintnál fontos ellenállási szint.

    
A Richter árfolyama 5600 forintról fordult, itt akár emelkedés is lehet a szakértő szerint, mert a vállalat részt vesz majd egy koronavírus elleni gyógyszer fejlesztésében. A Magyar Telekom grafikonján 340 forintnál húzódik támasz, 360 forintnál ellenállás. Varga Zoltán hozzátette, hogy a pánikszerű eladási hullámot kihasználva újra saját részvényeket vásárolt a Pannergy, a vállalat március 6-12 között 40 ezer darab saját részvényt vásárolt vissza 630,2 forintos átlagáron.
    

Az elemző jelezte azt is, hogy ismét a 340-es szintet tesztelte az euró-forint árfolyama, majd kisebb korrekció indult. Hétfőn délután ismét devizaswap-tendert tart a jegybank, várhatóan növelik majd a kint lévő forintlikviditást. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1871,20 pontos, 5,79 százalékos emelkedéssel, 34 189,09 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt.


A Mol 54 forinttal, 3,01 százalékkal 1850 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 1205 forinttal, 12,30 százalékkal 11 000 forintra nőtt, forgalmuk 19,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16,50 forinttal, 4,83 százalékkal 358 forintra emelkedett, forgalma 545,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,68 százalékkal 5950 forintra nőtt, a részvények forgalma 5,6 milliárd forintot ért el.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com