EU-prognózis: az ukrajnai háború miatt alacsonyabb növekedés és nagyobb infláció várható

A koronavírus-járvány, illetve Oroszország Ukrajna elleni háborúja is negatív hatással van az Európai Unió gazdaságára, amely a tavaszi előrejelzéshez képest alacsonyabb növekedési pályán mozog - közölte az Európai Bizottság a csütörtökön közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében, amely szerint magasabb lesz az infláció is a korábban vártnál.Paolo Gentiloni gazdaságpolitikai biztos a prognózist ismertetve elmondta: az EU gazdasága 2022-ben várhatóan 2,7 százalékkal, 2023-ban pedig 1,5 százalékkal fog nőni. Az euróövezet gazdasági bővülése 2022-ben 2,6 százalékos lehet, 2023-ban viszont 1,4 százalékra mérséklődik.
    

Az éves átlagos infláció az előrejelzések szerint 2022-ben történelmi csúcson tetőzik majd, 7,6 százalékon az euróövezetben és 8,3 százalékon az EU egészében, majd 2023-ban 4,0 százalékra, illetve 4,6 százalékra mérséklődik - közölte. Az ukrajnai háború által kiváltott geopolitikai bizonytalanságok visszafogják a növekedést. A konfliktus február 24-i kezdetét megelőzően közzétett tavaszi előrejelzésben felvetett negatív kockázatok közül sok megvalósult. Az orosz invázió továbbra is növeli az energia és élelmiszer-nyersanyagok árát, ami világszerte fokozza az inflációs nyomást, és rontja a háztartások vásárlóerejét - tette hozzá az uniós biztos.
    

Az előrejelzés szerint az  EU gazdasága továbbra is érzékeny marad az energiapiacok alakulására, mivel nagymértékben függ az orosz fosszilis tüzelőanyagoktól, és a globális gazdasági növekedés lassulása miatt gyengül a külső kereslet.

A tavalyi jelentésben prognosztizált lendület és a korábban becsültnél erősebb első negyedéves növekedés ellenére az év hátralevő részében a gazdasági aktivitás, az ígéretes nyári idegenforgalmi szezon ellenére várhatóan visszafogott lesz. A várakozások szerint a munkaerőpiacnak, az infláció mérséklődésének, a koronavírus-járvány utáni helyreállítást segítő uniós alap forrásainak és a nagy mennyiségű többletmegtakarításnak köszönhetően 2023-ban a negyedéves gazdasági növekedés új lendületet vesz.
    

Az általános infláció júniusra rekordszintet ért el, mivel az energia- és élelmiszerárak folyamatosan növekedtek, az árnyomás pedig a szolgáltatásoknál és az áruknál is jelentkezett. Az euróövezetben az éves infláció 2022 második negyedévében jelentősen, a márciusi 7,4 százalékról júniusra 8,6 százalékos új rekordszintre nőtt. Az EU egészében az árak még gyorsabban emelkedtek: az infláció a márciusi 7,8 százalékról májusra egy százalékponttal, 8,8 százalékra gyorsult.
    

Az uniós bizottság az inflációs előrejelzést a tavaszi előrejelzéshez képest jelentősen emelte. Azt írták, a második negyedévi áremelkedésen felül az európai gázárak további emelkedése várható, ami a villamosenergia-árakon keresztül is éreztetni fogja hatását. Az előrejelzés szerint az éves alapon számított infláció 2022 harmadik negyedévében 8,4 százalékon tetőzik az euróövezetben, ezt követően folyamatosan csökken, majd 2023 utolsó negyedévében a kínálati korlátokból és a nyersanyagárakból eredő nyomás enyhülésével mind az euróövezetben, mind az EU egészében 3 százalék alá esik.
   

A gazdasági és az inflációs kockázatok nagymértékben függnek a háború alakulásától, és különösen annak az Európába irányuló gázellátásra gyakorolt hatásaitól - írták. A gázárak további emelkedése még nagyobb mértékben növelheti az inflációt és visszafoghatja a növekedést. Nem zárható ki annak lehetősége sem, hogy az EU-ban újra felerősödő koronavírus-járvány ismét zavarokat okoz a gazdaságban - figyelmeztettek.
    

Az előrejelzés szerint ugyanakkor az sem kizárt, hogy az olaj- és egyéb nyersanyagárak közelmúltbeli csökkenő tendenciája folytatódik, ami a jelenleg vártnál gyorsabb inflációcsökkenést eredményezhet. Ezenkívül az erős munkaerőpiacnak köszönhetően a magánfogyasztás ellenállóbbnak bizonyulhat a növekvő árakkal szemben, ha a háztartások többet költenek a felhalmozott megtakarításaikból - írta az Európai Bizottság.
   

Az előrejelzés Magyarországról azt írta, gazdasága gyorsan nőtt 2022 első negyedévében, a bővülés azonban jelentősen lassulni fog a következő negyedévekben, főként az ukrajnai háború okozta bizonytalanság miatt. "Ezt már jelzi az alacsonyabb befektetői és fogyasztói bizalom, valamint az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom áprilisi és májusi csökkenése" - írták. Magyarországon a GDP növekedése a 2021-es 7,1 százalékról, 2022-ben 5,2 százalékra, 2023-ban pedig 2,1 százalékra csökken - tették hozzá.
    

A megállapítások szerint az elmúlt hónapokban az inflációt az erős belföldi kereslet, a bérnövekedés, az emelkedő nyersanyagárak és a valuta leértékelődése okozta. A lakossági energiaárak változatlanok maradtak a lakossági közüzemi díjak befagyasztása és az üzemanyagárak október 1-jéig meghosszabbított korlátozása miatt. Az éves átlagos infláció a 2021-es 5,2 százalékról, 2022-ben 11,8 százalékra emelkedik, és 2023-ban is magas, 7,6 százalékos marad. Noha a fogyasztói kereslet csökkenése várhatóan visszafogja a maginflációt, az üzemanyagárak felső korlátjának feloldása felfelé fogja hajtani a jövő évi inflációt - közölte előrejelzésében a brüsszeli testület. Megjegyezték azt is, a vállalatok várhatóan áthárítják a közelmúltban bejelentett közvetett adóemeléseket a fogyasztókra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com