Eurókötvény: nem kell a sem németeknek, sem a portugáloknak

Csütörtökön Berlinben tartott megbeszélésen mind Angela Merkel német kancellár, mind pedig Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök ugyanazon a véleményen volt: az adósságválságra nem jó válasz az eurókötvény bevezetése. Az eurókötvény eddigi legnagyobb élharcosának számító Nicolas Sarkozy francia államfő is meghátrált.

Pedro Passos CoelhoGazdasági szakemberek szerint az elutasítástól függetlenül később még bevezetésre kerülhet a kötvény. A portugálok vezetője szerint  kötelezővé kellene tenni az EU övezetén belül az adósságféket, illetve erősebben kellene korrigálni a  gazdaságpolitikát. Szerinte akár még az alkotmányokat is módosítani lehetne ennek érdekében. A portugálok egyébként mintegy 80 milliárdos segélycsomagot kaptak a Nemzetközi Valutaalap közreműködésének köszönhetően.

Kiegészítés; amit a kötvényekről érdemes tudni:

A kötvény a kamatozó értékpapírok csoportjába tartozik. A kötvénykibocsátó a kötvényvásárlótól kapott kölcsön után, a pénz használata fejében kamatot fizet. A kamatot a kibocsátó maga határozhatja meg. A klasszikus kötvények fix kamatozású értékpapírok voltak. Az előre meghatározott, s a futamidő alatt állandó nagyságú kamatot a kötvény névértéke után számították. Ebben az értelemben tehát a kamatjövedelemből elért hozam független a kibocsátó gazdálkodásától, annak eredményességétől. A kamat mértéke (kamatláb) - mely jellemzően egy éves futamidőre vonatkozik - a névérték százalékában kerül meghatározásra. A kamatláb mértékét számos körülmény figyelembe vételével alakítja ki a kibocsátó. Hir.ma

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com