Európa legnagyobb logisztikai szoftvercége felvásárolja a magyar Nexogent

A logisztikai szegmens egyik legnagyobb globális szoftver-szolgáltatója, a német Transporeon felvásárolja a mesterséges intelligencia-alapú fuvartervező megoldásaival nemzetközileg is elismert magyar Nexogent - közölték a cégek az MTI-vel pénteken.Az akvizíció értékét üzleti titokként kezelik a felek. A tranzakció az ilyenkor szokásos hatósági jóvágyásokat követően, várhatóan az első negyedévben záródhat. A Nexogen saját fejlesztésű innovációja akár több millió euróval csökkenti a vállalatok költségeit, jelentősen növelheti a flották kihasználtságát, és olyan égető iparági problémákra nyújt megoldást, mint a sofőrhiány kezelése, a károsanyag kibocsátás mérséklése és az alacsony profitabilitás.

A legnagyobb európai fuvarozó cégek flottáinak útvonalait a Nexogen budapesti irodájában, magyar matematikusok és szoftverfejlesztők által létrehozott szoftverrel tervezik. A céget Kovács András és Farkas Márk alapították, a vállalat megoldásai ma már a vezető holland és francia optimalizáló szoftvergyártók termékeit utasítják maguk mögé nyílt tendereken - írták.
    

A közlemény szerint az általános európai sofőrhiány, a szigorodó fenntarthatósági követelményeknek való megfelelés, a várakozási idők és az üresjáratok csökkentésének igénye, valamint a költségek jobb kontrollálása olyan igényeket teremt, amit csak digitalizációval lehet megoldani. Kovács András, a Nexogen egyik alapítója a közlemény szerint elmondta: az akvizíció lezárulta után is ő, valamint tulajdonostársai, Farkas Márk, Jermann Ádám és Kemény Attila felelnek a vállalat irányításáért.
    

A Nexogen árbevétele 2019-ben 1,1 milliárd forint volt, 2020-ban 1,7 milliárdra nőtt. A német Transporeon több mint 1200 alkalmazottat foglalkoztat, a világ egyik legnagyobb, dinamikusan növekvő, teherszállítási hálózatát hozta létre, amelyben jelenleg több mint 1300 szállítmányozót, 100 kiskereskedelmi láncot, valamint 130 ezer logisztikai szolgáltatót és fuvarozót számlál.


A cég naponta 100 ezer szállítási feladat végrehajtásában vesz részt, amelyek 60 százaléka szárazföldön, 30 százaléka vízen, 10 százaléka légi úton valósul meg. Mesterséges intelligencián és a gépi tanuláson alapuló automatizált rendszerükön keresztül nyújtott szolgáltatásaik felölelik a fuvarok intelligens tendereztetését, fuvarszerzést, a díjszabások kezelését, a szállítások ütemezését és valós idejű nyomon követését, valamint a fuvarelszámolást, a fizetést és az auditot. A Transporeon székhelye a németországi Ulmban található, 7 regionális irodát tart fenn Európában, Oroszországban, Ázsiában és az Egyesült Államokban. Árbevétele az elmúlt években közel 20 százalékkal nőtt, 2020-ban meghaladta a 100 millió eurót.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com