Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkja épül a győri Audiban

Az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját jövő év elejéig, mintegy 160 ezer négyzetméteren - tájékoztatta a győri székhelyű motor- és járműgyártó pénteken az MTI-t.A fotovoltaikus rendszer kivitelezése idén augusztusban kezdődik, s 2020 januárjától évente minimum 9,5 gigawattórányi energiát termelnek majd, amely ötezer háztartás éves energiaszükségletét fedezi, s a zöld áramnak köszönhetően mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe.  

    
Az Audi és az E.On 25 évre szóló együttműködése szerint az E.on helyezi üzembe és működteti a 35 ezer napelemből álló parkot. A közlemény idézi Achim Heinflinget, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnökét, aki hangsúlyozta, céljuk, hogy a győri gyár szén-dioxid-semleges vállalat legyen. Az Audi energiaellátásának közel hetven százalékát jelenleg is geotermikus energiából fedezi, a vállalatnál keletkezett hulladéknak pedig a 99,5 százalékát újrahasznosítják.
   

Jamniczky Zsolt, az E.on Hungária igazgatósági tagja azt hangsúlyozta, hogy a vállalat elkötelezett a fenntartható jövőt szolgáló megoldások mellett, amelynek fontos része a napenergia felhasználásának széleskörű elterjesztése. Emlékeztetett, hogy tavaly kapcsolták rendszerbe első saját napelemtelepeiket Szigetváron és Mohácson tíz hektár összterületen.
    

Az E.on folyamatosan dolgozik az energia- és környezettudatos jövő fenntartható megoldásain, egyebek mellett napelemes és energiahatékonyságot biztosító rendszereken, az elektromos közlekedés infrastruktúrájának kiépítésén - áll a közleményben. A győri székhelyű Audi az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. Tavaly összesen 1 954 301 motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491-gyel kevesebb, mint az előző évben. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat a gyár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

“A” kategóriás irodákkal vár a Park22

A Park22 üzleti és ipari park munkálatai kora ősszel kezdődtek meg a Campona bevásárlóközpont melletti hatalmas telken, de az első fázis kiadó iroda- és raktárhelyiségeire már most szerződést lehet kötni.

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Az évezred legjövedelmezőbb részvényei

Melyek voltak a 2000-es és 2010-es évek legjobb részvénybefektetései? Lehet-e következtetéseket levonni a jövőre nézve az elmúlt 22 év részvénypiaci teljesítményéből? Cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

Mikor lehet jó megoldás egy vállalkozás számára a faktoring?

A faktoring a magyar piacon is egyre népszerűbb szolgáltatás. Számos olyan cég kezdett érdeklődni a faktorálás részletei iránt, amelyek korábban akár még nem is hallottak róla, vagy nem tudták elképzelni, hogy számukra is jó megoldás lehet. A népszerűség jelentős növekedése miatt született meg ez a

Melyek a legnépszerűbb állások?

Melyek a legnépszerűbb állások?

A munkapiac hazai trendjei időről-időre változnak. Míg húsz évvel ezelőtt a mindenáron diplomaszerzés számított igazán grandiózus célnak, addig manapság némileg átalakultak a tendenciák. Egyrészt jóformán évente más szak nyeri el a „legkeresettebb címet”. Másrészt egyre többen keresnek szak- és mest

http://ujhazak.com