Az Év (Fiatal) Menedzsere 2011: Te is lehetsz az!

A Menedzserek Országos Szövetsége 2011-ben is elindítja nyílt pályázatát Az Év Menedzsere 2011 illetve Az Év Fiatal Menedzsere 2011 cím megszerzésére.

Menedzserek Országos Szövetsége kiemelt feladatnak tekint, hogy a magyar menedzserek számára jó példát mutasson, így évről-évre díjazza a vezetők kimagasló teljesítményét és felívelő pályafutását.

A díj hosszú hagyománnyal rendelkezik, hiszen az Az Év Menedzsere díjat 17., míg Az Év Fiatal Menedzsere díjat 12. alkalommal fogják odaítélni a legjobbnak. 2010-ben az év menedzsere Lepsényi István, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. ügyvezető igazgatója lett, a 35 év alatti menedzsereknek járó díjat Lakics Péter, a Lakics Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója érdemelte ki.

Kik vehetnek részt a pályázaton?


Az  Év Menedzsere díjért azok  a magyar menedzserek versenyezhetnek, akik kimagasló teljesítményt értek el és vállalatuk, vállalkozásuk irányításában meghatározó szereppel bírnak.

Az Év Fiatal Menedzsere címet pedig ugyanezekkel a feltételekkel kaphatják meg az  1976. január 1. után született vezetők.

Pályázni 2011. január 5., 12.00 óráig lehet. A díjat komoly szakmai zsűri ítéli oda, és az ünnepélyes díjátadásra a 2012 januárjában megrendezendő XVIII. Menedzserbálon kerül sor. A pályázat feltételei itt elérhetők el: www.manager.org.huHir.ma (Mfor.hu)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com