Év végére készül el a termelői piac Zalaegerszegen

Év végéig elkészül a 718 millió forintos beruházással épülő termelői és kézműves piac Zalaegerszegen, ahol pénteken tartották az épület bokrétaünnepét.Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a nettó 900 négyzetméter alapterületű Helyi termelői és kézműves piac - Göcsej tudásközpont építkezése a legmagasabb pont elérésével jelenleg 35 százalékos készültségen áll. A beruházásra fordítható 718 millió forintot a Terület- és településfejlesztési operatív program keretéből nyerte el a város.     


Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) azt mondta: Zalaegerszegen az "évszaktól és a vírustól függetlenül" is folyamatosan zajlanak a fejlesztések, elég a járműipari tesztpályára, az M76-os autópályára vagy a leendő harcijárműgyárra gondolni. A város megújítását szolgáló korábban elhatározott beruházások egyik eleme a termelői piac is, ahol helyi termékekhez juthatnak majd hozzá a vásárlók.     


Tolvaj Márta polgármesteri főtanácsadó, korábban a beruházásért felelős alpolgármester kifejtette: a jelenlegi piac mellett álló épület földszintjén hat kisebb üzletet, illetve 50 árusító helyet alakítanak ki a helyi termelőknek. Az épületben a göcseji ízeket kínáló étterem nyílik, illetve egy egész héten át nyitvatartó szövetkezeti bolt is.     


A tudásközpont a népi kézművesség bemutatását, továbbadását szolgálja, amihez 60 nézőt befogadó előadóterem is kapcsolódik, valamint három kisebb kézművesműhely és egy kiállítótér. A tetőtérben a későbbiekben zalai gyógynövények tudástárát tervezik megvalósítani, de olyan játszóházat is kialakítanak, ahol a gyerekek a népi mesterségekkel foglalatoskodhatnak, amíg a szüleik vásárolnak - sorolta Tolvaj Márta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is mérlegeli a Mol a százhalombattai tűz nyomán

A Mol Nyrt. a következő időszakban a magyarországi ellátásra fog koncentrálni, és mérlegeli a stratégiai készlet felhasználásának szükségességét is.

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Jogvesztő határidőkre figyelmeztet a NAV

Most, a keddi napon még visszaigényelhetik a külföldön megfizetett áfát a hazai vállalkozások ugyancsak szeptember 30-ig regisztrálhatnak a NAV-nál azok a civil szervezetek, amelyek 2026-tól szeretnének 1 százalékos szja-felajánlásokat fogadni.

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Minden ötödik ellenőrzésnél hibát találtak a revizorok a Balatonnál és a Velencei-tónál

Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az áramszolgáltatás helyreállításán az E.On

Folyamatosan dolgozik az E.ON Hungária Csoport az áramszolgáltatás megjavításán, az érintett háztartások döntő többségében már kedden helyreállították az ellátást - közölte a szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Tömegszerencsétlenséghez vezetett az áruházi akció

Botrányba fulladt akciók.

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Hogyan találj megbízható szakembert generálkivitelezéshez Budapesten?

Építkezésnél a megfelelő generálkivitelező kiválasztása kulcsfontosságú. Hogyan találjuk meg a legmegbízhatóbb szakembert?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

A dollár veszít erejéből az euróval szemben

Az ukrán válság ebben az évben a magas kamatlábak gazdasági légkörében zajlott, amelyet a Fed a gazdaság lassítására és az infláció megfékezésére állított be.

http://ujhazak.com